HARMADIK FEJEZET

Egy új világ

Lily még csak kétszer volt Londonban, egész életében. Bár nem laknak messze a fővárostól, de eddig nem volt ott nagyon dolguk. Egyszer apja munkahelyére ment, mikor hétéves volt és nem tudtak volna rá vigyázni, mert Mrs Evansnek is dolgoznia kellett, Petúnia pedig Dettyékhez ment. Azon a napon nagyon megtetszett neki a város és megkérte édesanyját, hogy vigye el még egyszer, jobban körülnézni.

Nagyon szerette Londont. Csak úgy, magát a várost. Így örült, ha nem is sok időre, de megint itt járhat. Méghozzá most egy titkos helyet is felfedezhet...

Egy szűk, kis boltbejárathoz értek, ahol Lumpsluck megállt. Fekete és poros volt, pontosan olyan hely, ahová senki sem akarna bemenni. Mégis úgy nézett ki, a professzor pontosan ezt akarja tenni.

-Biztos, hogy ide jöttünk?-kérdezte Lily kissé lehangoltan.

-Ha azt vártad, hogy valami csili-vili helyre viszlek és egy szivárványon fogunk átkelni, akkor csalódást kell neked okoznom-nevetett fel. Lily nem sértődött meg, hanem inkább ő is elmosolyodott és követte az idős tanárt.

-Mi ez a hely, professzor?-lépett át a küszöbön.

-Ez kérlek, a Foltozott Üst-mutatott körbe. Kicsi és nagyon koszos helységben voltak. Lily feltételezte, hogy egy kocsmába csöppent. A zsúfolt teremben mindenkin különös ruha volt, néhányukon hosszú köpeny, a többieken rendes ruha, csak éppen elég furcsa összeállításban. Az egyik férfin fürdőnadrág volt és egy télikabát, egy másikon pedig hosszú farmernadrág és egy csipkés, virágos ing. Sokaknál volt egy korsó, benne különféle italokkal, de Lily nem tudta megállapítani mik lehetnek bennük. Senkit nem érdekelt, hogy két vendéggel szaporodtak, csak egy, szintén idős férfi kullogott hozzájuk.

-Mi járatban erre, Horatius? Kér inni valamit?-kérdezte Lumpsluktól, aki megrázta a fejét.

-Talán később, Tom, Evans kisasszonynak kell megvennünk az iskolai holmijait-biccentett Lily felé és a Tom nevezetű férfi-aki bizonyára a kocsmáros lehetett-is a lányhoz fordult, majd újra a professzorhoz.

-Mióta kísérgetsz te elsőéveseket?-kérdezte furán nézve, mire Lumpsluck felsóhajtott.

-Albustól kérdezd-vonta meg a vállát.-De mennünk kell-búcsúzott el és a hátsó kijárat felé sietett. Lilyt viszont még a hallottak foglalkoztatták. Nem akart tiszteletlen kérdést feltenni, így inkább magába fojtotta azt az elképzelést, miszerint a professzornak Lily csak teher, akit kísérgetni kell és minden kérdését megválaszolni. Eldöntötte, hogy inkább némán eltölti a nap további részét és azt teszi, amire Lumpsluck kéri őt.

Gondolatmenetének az vetett véget, hogy kilépve az ajtón majdnem egy téglafalba ütközött. Emlékezett Piton szavaiból, hogy hol járnak. Akárcsak a King's Crossnál, ez is egy titkos átjáró volt. De itt nem egy vágányt kellett keresniük a túloldalon. Lumpsluck elővette a varázspálcáját és az egyik téglára koppintott vele. A fal hirtelen megremegett. Az a tégla, amihez Lumpsluck ért hirtelen megrándult és egy kis lyuk jelent meg helyette, ami egyre nagyobbra tágult. Végül akkorára nőtt, hogy Lily háromszorosa is be tudott volna rajta menni, talán csak a fejét kellene kicsit lehajtania.

-Az Abszol út-suttogta Lily, amint meglátta a fal mögötti macskaköves, kissé kanyargós utcát. A látványtól eltátotta a száját. Mindenhol gyerekek voltak, fiatalabbak és idősebbek egyaránt. Néhol szülők kísérgették a tanulókat. Két oldalt mindenhol boltok voltak. A kirakatokban színesebb és színesebb áruk sorakoztak. A Foltozott Üst után Lilynek meglett a csili-vili helye, szivárványostul. Legszívesebben egyesével végignézte volna az összes boltot és mindenhol vett volna valamit.

-Azta, mi?-mosolygott Lumpsluck.-Emlékszem mikor én láttam meg először. De szerintem az összes árus is megjegyzett magának akkor...-gondolkodott el, de Lily alig figyelt rá. Elindult előre és egyre jobban elragadta a látvány.

-Hohó, kisasszony-szólt rá a professzor.-Először a Gringottsba megyünk. Fel kell váltanunk a szüleidtől kapott muglipénzt-magyarázta.

-Mi az a...-kezdte, de ekkor eszébe jutott a Foltozott Üstben tett elhatározása és inkább elharapta a mondatot. Majd úgyis mindjárt meglátja...

Nem sétáltak túl sokat-Lily pedig legyőzte azt a késztetést, hogy mindenhova beszaladjon-mikor egy különös, nagy, fehér épülethez értek. Lily nem tudta sokáig tanulmányozni, mert látszólag Lumpsluck gyorsan át akart esni ezen a pénzátváltáson. Ahogy beléptek egy ezüst ajtó állt előttük, amin írás is virított.

Lépj be, vándor, de vigyázz:

Nem csak kincset rejt e ház.

Ha csak vinnél, de nem hozol,

Fejedre csak bajt halmozol.

Ki idegen kincset áhít,

Annak e hely csapdát állít.

Add fel tolvaj, ne légy dőre,

Varázslat e kincsek őre.

Lilynek nem kellett sokat gondolkoznia, hogy rájöjjön, a Gringotts egy bank, bizonyára varázslóbank. Az ajtón belépve hatalmas márványcsarnokban találták magukat. Egy hosszú pult mögött vagy száz apró lény ült magas székeken; tételeket jegyeztek be jókora főkönyvekbe, érméket méricskéltek rézmérlegeken, nagyítólencsével drágaköveket vizsgálgattak. A teremből megszámlálhatatlanul sok ajtó nyílott minden irányba-ezeken át további különös teremtmény embereket kalauzolt ki-be. Lily ámulva nézett körbe. Lumpsluck a pult felé vette az irányt és az egyik lényhez lépett, aki tekercseket írt alá.

-Lily Evans kisasszonynak szeretnék muglipénzt átváltani varázslópénzre-szólt határozottan, de az, rá sem nézett.

-Menjen a hatos számhoz-mondta unottan. Lumpsluck a szemét forgatva keresni kezdte a hatos számot, majd megtalálta. A pultra volt kirakva, egy papírcetlire. Az ott lévő hegyes fülű éppen érméket számolgatott. A terem másik végében volt így Lumpsluck odaviharzott, Lily pedig csendben követte.

-Lily Evans kisasszonynak szeretnék muglipénzt átváltani varázslópénzre-hadarta türelmetlenül. De a lénynek szemmel láthatóan elég sok ideje lehetett, mert csendre intette a professzort és tovább számolgatta az érméket.

-Hát ez nem lehet igaz-tátotta ki a karjait a professzor. Mikor a lény végzett, arrébb tolta az érméket és lassan felemelte a fejét, Lumpsluckra nézve.

-Igen?-kérdezte, mire a bájitaltantanárnak elvörösödött a feje mérgében.

-Muglipénzt szeretnék átváltani varázslópénzre-dörmögte, miközben próbálta lenyugtatni magát.

-És mennyit?

-Ennyit-vette ki a zsebéből jó pár gyűrött papírpénzt és az asztalra csapta. A lény most azt kezdte számolni, majd kinyitott egy fiókot és beletette.

-Mindjárt jövök-jelentette ki és leugrott magas székéről. Lumpsluck megrökönyödve nézte, ahogy elballag.

-Utálom a koboldokat-motyogta. Lily ebből megtudta, hogy a hegyes fülű, nagy orrú, apró lények tehát koboldok. Pár percig némán vártak, majd a kobold visszatért egy marék arany, ezüst és bronzpénzzel.

-Tessék-adta át Lumpslucknak, aki csak zsebre vágta.

-Köszönjük-bólintott, bár hangjában egy csepp hála sem csengett.-Gyere Lily, menjünk innen-suttogta a lánynak, aki szépen szót fogadott. Mikor kiértek a professzor hangosan felsóhajtott.

-Tudod, sohasem kedveltem a Gringottsot... Ezek a koboldok azt hiszik nekünk is annyi időnk van, mint a tenger. De mégiscsak ez a legbiztonságosabb hely a varázslóvilágban-pillantott fel a fehér épületre.

-Na figyelj-vette ki a zsebéből a pénzt.-Te vedd meg a ruháidat és a pálcádat én meg a tankönyveidet és a többi csecse-becsét. Ha pedig marad még pénz, veszünk neked valamilyen állatot. Jó lesz?

-Jó-vágta rá Lily. Lumpsluck végigmérte a lányt.

-Hallgatag vagy-állapította meg, majd eltöprengett-vagy én beszélek sokat. Mindegy is. Itt a pénzed, ennyi elég lesz, a boltokban majd kapsz útbaigazítást-rakott Lily markába pár érmét-Add a listád-kérte kedvesen, ő pedig levette a táskáját és kiszedte a borítékot. Kivette belőle a tankönyvlistát és odaadta a tanárnak.

-Köszönöm-vette át Lumpsluck és olvasni kezdte.-Ennyi mindent nem jegyzek meg... Kell még ez a vásárlás után?-lóbálta meg a papírt.

-Emlékbe eltenném-válaszolta Lily.

-Baj ha eltépem? Mármint, hogy tudjam miket kell megvennem.

-Nem baj-vonta meg a vállát.

-Nagyszerű-mondta és óvatosan tépni kezdte. Mikor végzett, átadta Lilynek azt a részét amire az egyenruhája volt leírva.

-Ollivandernél találkozunk-mondta, mire Lily furcsán nézte-ő a pálcakészítő-magyarázta, utána elviharzott a listával együtt. Pompás-gondolta Lily magában morgolódva-Remélem az iskolában más lesz a helyzet.

De az is eszébe jutott, hogy ideje lenne önállónak lenni. Eddig a szülei mindenhová elkísérték és segítettek neki. De csak menni fog megvenni pár ruhadarabot és egy varázspálcát...

Sétálni kezdett a boltok között. Látott seprűkirakatot, tinta és pergament üzletet és észrevette Lumpsluckot a Cikornyai és Patzában, ahol éppen valamit nagyon keresett, bizonyára egy könyvet. Mikor az állatboltok előtt haladt el, lassabbra vette a tempót. Látott macskát, varangyot, patkányt... Az Uklopsz Bagolyszalon előtt viszont megtorpant. Egy gyönyörű gyöngybaglyot figyelt meg, ahogy kalitkájában méltóságteljesen ül. Egy darabig nézte még, majd elhatározta, hogy spórol a pénzével amennyit csak lehet, mert kell neki ez a csodaszép madár.

Nem kellett sokat mennie, mikor Madam Malkin Talárszabászatához ért. Belépett az ajtón. Odabent csönd volt, csak a kinti boszorkányok és varázslók zaja szűrődött be egy kicsit.

-Még egy Roxfortos kisdiák-sétált hozzá egy nő. Lily körbenézett. Mindenhol talárok, süvegek, sálak és egyéb ruhadarabok voltak, vagy felakasztva a fogasra, vagy összegyűrve valahol a padlón, vagy pedig a levegőben repkedve.

-Jó napot-köszönt illedelmesen.

-Elsőéves vagy, jól gondolom?-kérdezte a nő, mire Lily bólintott.-Add a listád, beteszem egy zacskóba amik kellenek neked, addig Menna feladja rád a talárodat-mondta. Lily elővette a listáját, átadta a nőnek és az említett személyhez, azaz Mennához sétált. A fiatal nő felállította őt egy zsámolyra, ráadott egy fekete talárt és az alját elkezdte mérni és gombostűket szurkálni bele. Tíz perc múlva már készen is volt és egy fehér zacskóval a kezében lépett ki a zsúfolt utcára. Tudta merre kell mennie Ollivander boltjához, mert egyszer már elment mellette. Az volt talán a legszegényesebb mind közül. Szerény, arany, porlepte felirat díszelgett az ajtó felett. : Ollivander - Minőségi varázspálcák Alapítva: i. e. 382. Lilyt a Foltozott Üstre emlékeztette ez a bolt. Arra gondolt, hogy biztos ennek is a kinézete ilyen, de igazából valami varázslatos dolgot őriz magában. Egy varázspálca pedig igazán varázslatos. Hát még több! Mikor belépett egy kis csengő szólalt meg a feje fölött, ami jelezte, látogató érkezett. Odabent egy szűk teremben találta magát, amiben mindenhol hosszúkás dobozok sorakoztak. Ugyanúgy poros volt minden, mint a bejárat.

-Jó napot, kisasszony-mosolygott a pult mögött egy ősz hajú, ráncos, idős ember, aki minden bizonyára Ollivander lehetett.

-Jó na...-akart köszönni, mikor valaki berontott az ajtón.

-Ollivander, sürgősen kell nekem egy pálca-lökte félre az előtte lévő Lilyt, aki kis híján hasra esett. Mikor biztonságosan megállt a lábán dühösen meredt a betolakodóra. Nála jóval idősebb fiú lehetett, de bizonyos, hogy még diák volt. Hosszú, világosszőke haja (ami már majdnem fehér volt) a válláig ért és testtartásából ítélve arisztokrata családból származhatott.

-Lucius, a kisasszony volt itt előbb és neked van már pálcád-mondta Ollivander.

-Kit érdekel a lány? Tud várni, nekem viszont a nyáron eltört a sajátom!-panaszolta mérgesen. Lily nem tudta, ez a fiú honnan veszi a bátorságot, hogy így beszéljen egy felnőttel. De nem mert megszólalni. Ő maga eléggé félt tőle, habár nem ismerte.

-Lucius, szépen megvárod a sorod, mint minden jó gyerek és akkor lesz pálcád-mondta Ollivander határozottan.

-Ne beszéljen úgy velem, mint egy ötévessel!-morogta és ledobta magát egy közeli székre. Egy pár pillanatig csend lett. Lilynek fogalma sem volt, hogy most mit csináljon.

-Mi van, most akkor nem veszel magadnak pálcát, kisasszony-mondta gúnyosan és türelmetlenül a fiú, mire Lily összerezzent és az árushoz fordult.

-Hogy hívnak?-kérdezte barátságosan Ollivander.

-Lily Evans vagyok-motyogta.

-Na akkor, Lily Evans...-mosolygott bátorítóan, majd az egyik polchoz sétált és kivett egy dobozt onnan. Kinyitotta és kivett belőle egy varázspálcát.

-Tessék-nyújtotta a lánynak. Lily elvette és bambán nézte.

-Ömm... most ki kell fizetnem?-kérdezte szerencsétlenül, mire a széken ülő fiú hangosan felröhögött.

-Ez egy sárvérű-mondta a lehető legtöbb gúnnyal és utálattal, amitől Lily majdnem elsírta magát. Még ha nem is tudta mit jelent ez a szó.

-Lucius, kifelé!-parancsolt rá mérgesen, vöröslő fejjel a fiúra Ollivander.-Az én üzletemben nincsen helye efféle szavaknak!

A fiú felpattant a székéről.

-Miért? Hiszen az! És csak tudja, ezért még megfizet! Visszajövök, mert kell egy pálca, de garantálom, hogy az apám is itt lesz mellettem!-mondta és kiviharzott az üzletből.

-Ne hallgass rá-fordult az árus újra a lány felé.-A többi az én bajom-sóhajtotta. Lily csak bólintott, mert egy hang sem jött ki a torkán.

-Suhintsd meg-mondta Ollivander, mire Lily furán nézte.-A pálcát-bökött a lány keze felé, mire Lily is odanézett. Még mindig a kezében tartotta, sőt szorította azt, amelyik miatt az a fiú kinevette őt. Feltartotta és megsuhintotta. Semmi sem történt. Ollivander kikapta a lány kezéből a hosszú botot, az asztalára rakta és egy másikat adott helyébe. Lily azzal is suhintott, de nem történt semmi. Ezt megismételték még párszor.

-Minek kéne történnie, Ollivander úr?-kérdezte, mikor már zsibbadni kezdett a karja.

-Ó, azt érezni fogja, kisasszony-mondta rejtélyesen és leguggolt Lilyvel szemben.-Most nagyon figyeljen ide-nézett mélyen a lány zöld szemébe.-A pálca választja a varázslót. És nem, nem fordítva-mondta Lily különös nézése miatt.

-Ez mit jelent?-kérdezte.

-Azt, hogy nem úgy megy, hogy te fogsz egy pálcát, kifizeted és akkor varázsolhatsz vele kedved szerint-állt fel Ollivander.-Ez komoly dolog. Az a pálca, ami kiválaszt téged, csak téged fog szolgálni. Illetve-vett fel egy „rejtélyes” hangstílust-, ha elnyerik tőled, akkor már másé lesz-magyarázta, de Lily még mindig nem értette tisztán.-Na lássuk-csapta össze a tenyereit Ollivander.-Mit szólna ehhez?-vett elő egy másik pálcát.-Tíz és egynegyed hüvelyk hosszú, suhogós fűzfapálca-nyújtotta Lilynek, aki a fűzfa szóra felkapta a fejét. A kedvenc fája volt. Elvette a férfitól és hirtelen meleg, kellemes érzés fogta el. Mintha minden tökéletes lett volna. Elfelejtette a fiút, aki kinevette, elfelejtette Lumpsluckot, akinek Lily csak púp a hátán, elfelejtette Petúnia kiabálásait és mindent, ami eddig bántotta. Egyszerűen azt érezte, hogy minden pontosan jó úgy, ahogy van. Aztán észrevette, hogy szikrák esnek pálcája végéből. Érezte. Érezte, hogy ez az ő varázspálcája.

-Remek, remek!-tapsolt párat Ollivander.-Erről beszélek, kisasszony!

-Köszönöm-mondta Lily hálásan.-Itt a pénz-vette ki a zsebéből az érméket-vegye el kérem, hogy mennyibe kerül, mert én nem tudom, hogy mit kell ezekkel csinálni-csúsztatta a pult másik oldalára. Ollivander gondosan kiválogatta a pálca árát, a többit meg visszaadta a lánynak.

-Sok sikert a Roxforthoz, Evans kisasszony!-mondta búcsúzóul. Lily tisztelettudóan biccentett. Mikor kiért megállt a bolt előtt. Lumpsluck azt mondta neki, hogy várja meg itt. Így várt. A kezében tartott pálcáját kezdte tanulmányozni. Ezzel itt-gondolta magában-csak jót fogok tenni. Segíteni akarok majd másokon. Nem ártok majd senkinek és nem leszek olyan, mint... mint Voldemort! Komolyan vette ezt a kijelentést és a sötét mágus nevét magában hangsúlyosan kiemelte. Ő nem fog félni egy névtől.

Arra lett figyelmes, hogy valaki nekimegy a vállának. Kiejtette a pálcát a kezéből, de gyorsan utánakapott és szerencsére még elérte. Felpillantott, hogy ezen a napon, ebben a félórában ki volt az, aki másodszorra lökte el. Egy fekete, kócos hajú fiút vett észre, aki átgázolt még néhány emberen aztán az egyik szemmel láthatóan nem akart utat engedni, a fiú pedig orra esett. Lily megrémült és gyorsan odasietett hozzá. Átpakolta bal kezébe a cuccait és a tápászkodó fiú felé nyújtotta jobbját. A kócos megragadta. Mikor felállt felkapta a fejét és elkezdte fürkészni segítője arcát. Egy ideig bámulták egymást, és semelyikük sem tudott mit mondani.

-Ömm... köszönöm-motyogta a fiú.

-Szívesen-mosolygott kedvesen Lily. Épp vissza akart menni a bolt elé, mikor a fiú odakiáltott hozzá.

-James. A nevem James Potter-mutatkozott be, mire a lány megfordult és visszament hozzá.

-Lily Evans-tartotta jobbját és James megrázta.-Tudod, ha utat kérnél és nem löknél fel mindenkit akkor hamarabb célhoz jutnál-mondta jó tanácsként.

-Kösz, de nem kell segítség-vonta meg a vállát James, mire Lily döbbenten meredt rá.-Majd a suliban találkozunk-intett neki, de még egyszer visszafordult-Menő a varázspálcád-mutatott a bal kezére Lilynek és újra futásnak eredt, az embereket lökdösődve. A lány még nézett utána egy kicsit lefagyva, majd észbe kapott és visszasietett a bolt elé. Egy perc sem telt le, mikor észrevette a professzort.

-Ó, Lily, de jó, hogy megvártál-lihegte, látszólag eléggé kimerült.-Gyere, menjünk innen, lassan megfulladok ebben a tömegben-jelentette ki és visszafelé kezdtek sietni, a Foltozott Üst felé.

-Professzor!-kiáltotta hirtelen Lily és megtorpant az egyik üzlet előtt.-A bagoly! Azt mondta, ha marad pénz...

-Ja, igen, ki is ment a fejemből-sóhajtotta Lumpsluck.

Az Uklopsz Bagolyszalonból már a csodaszép gyöngybagollyal léptek ki. Lily nagyon vidám volt. Bár eléggé furcsának találta ezt a varázslóvilágot, valahogy nagyon tetszett neki. Az pedig, hogy lett baglya még jobban felvidította. Perlának nevezte el.

Csendben baktattak a pályaudvar felé, csak néha panaszkodott Lumpsluck, hogy milyen nehéz volt kikeresni a tankönyveket, vagy, hogy már majdnem kifogytak az ónüstök és csomó ideig várnia kellett, mire végre talált az árus egyet, vagy mondjuk, hogy olyan nehéz megértetni másokkal, hogy nincsen ideje fecsegni, mert neki most sürgős dolga van. Lily csak hallgatta, de nem igen figyelt rá. Néha mondott egy tisztelettudó „igent” vagy egy „nem, ez tényleg nem helyénvaló” mondatot, de amúgy inkább a saját sztorijával volt elfoglalva. A King's Crossra érve gyorsan megvette a jegyeket, majd felszálltak a vonatra és egy négyes üléshez ültek, egymással szemben, hogy Lily cuccai is elférjenek. Elég nagy feltűnést keltett, hogy ilyen sok holmival, egy bagollyal és egy különös kinézetű férfival van, de nagyon nem érdekelte.

A professzor épp megint panaszkodni kezdett, hogy mik történtek vele, mikor Lily rájött, hogy van valami, amit egyáltalán nem ért.

-Lumpsluck professzor-szakította félbe-mit jelent az a szó, hogy sárvérű?-kérdezte, mire a tanár úr bambán nézett Lilyre és megint a torkán akadt a szó, mint mikor a lány Voldemortról kérdezett.

-Merlinre mondom, három napja tudod, hogy van olyan, hogy varázsvilág, honnan a csudából szedsz össze te ilyeneket?-ingatta a fejét.

-A boltban, Ollivandernél mondta valaki, mire Ollivander úr nagyon mérges lett-mesélte, visszaemlékezve a történtekre. Lumpsluck döbbenten nézte.

-Ollivandernél valaki azt mondta neked, hogy... szóval úgy hívott téged?-motyogta, mire a lány bólintott.-De... mégis ki mondott neked ilyet?

-Azt hiszem Lucas, vagy Lucus...

-Lucius-suttogta Lumpsluck és lehajtotta a fejét. Majd csalódottan visszanézett Lilyre-Majd én beszélek vele, ne törődj ezzel-legyintett.

-Professzor-nézett a tanár koszos-kék színű szemébe.-Mit jelent ez a szó?

-Azt, hogy-harapott bele az ajkaiba-, hogy mugli családból származol.

-És ez olyan szörnyű?-ijedt meg Lily.

-Nem, nem dehogyis!-tiltakozott gyorsan, nehogy tönkretegye egy kislány törékeny lelkét.-Csak tudod, nem minden varázsló ért ezzel egyet. Vannak, akiknek előítéleteik vannak az olyanok varázslók és boszorkányok felől, mint te-mondta, és Lily azt gondolta a tanár megint tiltakozni kezd majd, hogy de igazából ez nem így van. De nem. Lumpsluck teljesen őszintén beszélt.

-Értem-akarta mondani, de csak egy csalódott, rekedt hang jött ki belőle.

-De ezért ne búsulj-rakta a lány vállára a kezét és bátorítóan elmosolyodott.-Lehet még belőled nagy boszorkány-kacsintott. Lily szája is felfelé görbült. Lehet, hogy Lumpslucknak nem volt akkora élvezet ez az út, és lehet, hogy a nyugodt otthonában jobban érezte volna magát, mint, hogy futkorásszon az Abszol úton pár könyvért egy elsős kislánynak, de mégis, Lily úgy érezte, hogy a tanár jót akar neki és bízhat. És ez felülmúlt mindent, amit eddig gondolt róla.

A vonatról leszállva Lumpsluck még hazakísérte és segített neki a cipekedésben, az ajtó előtt viszont elbúcsúzott és egy „Roxfortban találkozunk.” kijelentéssel el is tűnt.

Lily egy ideig csak bámulta az üres utcát. Tudta mi következik, ha belép a házba. El kell mesélnie mindent a szüleinek. De tudta, néhány részletet ki kell hagynia. Például a Lumpsluckkal folytatott beszélgetését Voldemortról és mikor a hosszú, szőke hajú fiú berontott az üzletbe...

Felsóhajtott és lenyomta a kilincset...

MÁSODIK FEJEZET

Kezdet

Lily egész éjjel forgolódott. Azt álmodta, hogy vár egy levelet. Azt a levelet, amiben benne van, hogy ő tényleg egy boszorkány és, hogy őt tényleg felvették egy Roxfort nevű iskolába. Csak várta. Egyre jobban. De a levél nem jött. Nincs levél, nincs Roxfort és ő nem boszorkány. Perselus hazudott neki. És ez a szörnyű igazság.

Reggel szörnyen ébredt. Nagyon rosszul érezte magát. Mindennél jobban akart hinni a fiúnak, de be kellett látnia, hogy Perselus nagyon... nagyon furcsa. Körülnézett a szobában. Petúnia az ágyán ült és őt fürkészte. Gyorsan elfordította a fejét.

-Látom nem aludtál jól-jelentette ki a nővére.

-Tényleg nem-vonta meg a vállát. Nem is akarta tagadni, hisz felesleges volt.

-Baj van?-kérdezte, de hangjában egy csepp aggodalom vagy sajnálat sem csengett.

-Nem, nincs-válaszolta Lily.

-Hol voltál tegnap? Anya mondta, hogy ebédig nem is látott téged.

-Csak sétáltam-ásította álmosan.

-Csak a játszótérig mehetünk el-ingatta a fejét Petúnia.

-Ott voltam-nézett nővérére Lily, de direkt nem a szemébe.

-Nem voltál ott. Dettyvel egész nap ott játszottunk, de nem láttunk-mondta hűvösen, mire Lilyben egy pillanatra megállt a levegő.

-Én... ööö...-dadogta, de Petúnia közbevágott.

-Titkolsz valamit-fonta össze a karjait gúnyosan mosolyogva.

-Jól van, rendben-forgatta a szemeit.-Perselussal voltam-bökte ki, mire most Petúniában állt meg a levegő.

-Perselussal? A Piton fiúval? Azzal a koszos, szakadt kis varázslóval?!-mondta a varázsló szót jól kiemelve.

-Ne beszélj így róla!-nézett Lily mérgesen.-Tudd meg tényleg varázsló! Legalábbis az lesz belőle a Roxfortban!

-Roxfort? Csak nem oda mennek az olyan bolondok, mint ő? Biztosan egy elmegyógyintézet neve-mondta, sőt inkább köpte a szavakat.

-Nem!-mondta határozottan és dühösen Lily.-A Roxfort a legjobb Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola! És képzeld el én s oda fogok járni!-húzta ki magát büszkén, mire Petúnia hangosan felröhögött.

-Ekkora bolondságot életemben nem hallottam!-törölte a szemeit még mindig a nevetéstől. Lily sértetten felállt, kiráncigálta a szekrényéből a ruháit és az ajtó felé vette az irányt.

-Majd meglátod-fordult vissza dühösen.-Majd meglátod, hogy igazam van!-Hogy Perselusnak igaza van!-tette hozzá már magában és kilépett a szobaajtón. A fürdőszobában gyorsan átöltözött, fogat mosott és lerohant a lépcsőn a kijárat felé.

-Hová mész, kincsem?-kérdezte az anyja a konyhából. Lily habozott kicsit.

-Két óra múlva visszajövök, ígérem-hadarta és meg sem várva a választ már kint is volt.

Nem nagyon gondolkodott csak végigtrappolt mérgesen az utcákon. Elhalad a Fonó sor előtt, majd letért az útról a kis ösvényre és meg sem állt a folyóig. Ledobta magát a fűbe, nem törődve tiszta ruhájával és hátradőlve az eget kezdte bámulni. És ott, a fűzfa árnyékában feküdve, próbálta elfelejteni a reggel óta történteket. Másra akart gondolni, de semmi sem jutott az eszébe így csak bámulta a felhőket és várt. De nem kellett sokáig várnia.

-Szia-hallotta meg a fiú hangját. Oldalra fordította a fejét és látta, ahogy a fekete kabátos, sápadt arcú Piton hátradől mellette a fűben.

-Szia-mosolyodott el.

-Mióta vársz?-kérdezte Piton.

-Épphogy pár perce-nézett újra az égre Lily. Egy ideig csönd volt, majd Piton az egyik felhő felé bökött.

-Nézd, az olyan, mint egy ló-mutatta.

-Tényleg. Bár jóval nagyobbak a fülei. Inkább egy szamár vagy egy őz.

-Igen, lehet-mosolyodott el a fiú. Egy ideig csend támadt, majd Piton újra megszólalt.-Felteszem, sok kérdésed van-jelentette ki.

-Hogyan lehet varázsolni?-gondolkodott el Lily.-Többször csináltam már különös dolgokat, de ennél biztosan többről van szó...

-Sokkal többről-vágott közbe Piton.-Ezek, amiket mi csinálunk még csak kisebb jelek arról, hogy mágiával rendelkezünk. De ha már lesz varázspálcánk...

-Varázspálcánk?-csodálkozott el Lily és felült a fűben.-Hát varázspálcánk is lesz?

-Persze-válaszolta egyszerűen és ő is felült majd levette a kabátját és maga mellé lerakta.-De az iskolán kívül nem varázsolhatsz vele.

-Miért?

-Nem tudom-vonta meg a vállát.-Gondolom úgy gondolják túl veszélyes lenne.

-És mi történik ha mégis varázsolunk?

-A Mágiaügyi Minisztérium...

-A micsoda?-vágott közbe Lily.

-Mágiaügyi Minisztérium-ismételte Piton.-Ignatius Tuft pedig a miniszter. Jelenleg. Szerintem már nem sokáig fog az lenni. Mióta Tudodkinek ekkora hatalma lett, sokszor váltják egymást. Az előző miniszter például csak egy évig volt az. Nehéz idők ezek...-töprengett el a fiú.-Anya nem szeret erről beszélni, szerinte túl kicsik vagyunk, hogy megtudjuk valójában milyen világban élünk... De visszatérve a témánkra-rázta meg kissé a fejét, amitől hosszú, fekete haja még jobban a szemébe lógott-ők irányítanak mindent. És a minisztérium megbüntet, ha az iskolán kívül varázsolsz. Levelet küldenek róla. Kicsaphatnak a Roxfortból, talán bíróság elé viszik az ügyet.

-De én már varázsoltam az iskolán kívül! Sőt-gondolkodott rémülten-csak ott varázsoltam!

-Velünk még nincs semmi baj, nincs még pálcánk. Varázsolhatsz amíg gyermek vagy, és nem tudod az erődet irányítani. Viszont ha egyszer elmúltál tizenegy–itt fontoskodóan biccentett-és elkezdődik a tanításod, akkor már óvatosnak kell lenned.

Megint csend támadt. Lily felvett egy botot a földről. Nem volt se kicsi, se túl nagy. Olyan, pont jó méretű. A fűzfáról eshetett le. Egy ideig csak nézte, majd meglegyintette a botot és azt képzelte, hogy most valami nagyon jót és izgalmasat csinál. Mikor pedig rájött, hogy Piton kíváncsian figyeli őt gyorsan elhajította. Aztán eszébe jutott az álma.

-Perselus, ígérd meg, hogy az igazat mondod-kérte, mire Piton bólintott, de Lilynek ez nem volt elég.-Ugye ez a valóság? Petúnia szerint ez csak egy vicc, hogy mindez bolondság. De nem az, ugye?-nézett rá nagy szemekkel, mire a fiú elpirult. Hiába próbálta volna titkolni, sápadt arca mindent elárul.

-Számunkra valóság. Számára nem. De mi megkapjuk a levelet.

-Biztos?

-Biztos-bólintott Piton. A lány kicsit fürkészte. Sápadt arc, hosszú, fekete haj, aminek néhány kusza szála a szemébe lóg. Sötét, számára kinőtt nadrágban és rá nagy ingben volt, amit betűrt a derekánál. Mégis ez a különös fiú annyira határozott volt, hogy Lily egyszerűen hitt neki. Perselusnak igaza van. Ismételte magában.

-És a levelet tényleg bagoly hozza?

-Nekem igen. A te esetedben viszont ugye más a helyzet-emlékeztette vissza arra, amit előző nap mondott. Hogy Lily varázstalan emberektől született, ezért valaki majd meglátogatja a családját.

-Miben más, hogyha valaki ilyen mugli születésű? Kevesebb a varázsereje? Emiatt én különb vagyok, mint a többiek?-nézett fel az égre, oda ahol még a beszélgetés elején Piton mutatott. Ahol az a ló, őz vagy szamár körvonala rajzolódott ki a felhőkből. Most már közönséges paca volt, mint a többi.

-Nem-válaszolta a fiú mosolyogva.-Nem vagy különb.

-Akkor jó-nyugodott meg Lily.

-Rengeteg varázserőd van-mondta Piton.-Láttam amikor figyeltelek...-elhalkult. Lily felfigyelt erre, de nem reagált rá. Inkább hátranyújtotta kezeit támaszként és tovább nézte az égboltot.

-És nálad hogy mennek a dolgok?

-Ó, nagyszerűen-felelte a fiú, bár váratlanul érte a kérdés.

-Tegnap azt mondtad sokat veszekednek a szüleid...

-Nem akarok erről beszélni-mondta Piton rezzenéstelen arccal és Lily elhallgatott-nem kell sok idő és elmegyek és akkor már nem fog érni semmit, hogy veszekednek-e vagy sem.

A lánynak nem tetszett ez a gondolkodás. Nem ismerte Piton szüleit, sőt még Pitont sem, de nem gondolta helyesnek, hogy a fiú így beszéljen. Ha ő elmegy neki nagyon fognak hiányozni a szülei. És Petúnia is.

-Apád nem szereti a varázslatot?-kérdezte végül.

-Ő igazán semmit sem szeret-jött a válasz ridegül. Lily tudta, más témát kell keresnie. Eltöprengett majd eszébe jutott valami.

-Perselus-mondta, mire Piton megint elpirult.

-Igen?

-Mesélj még a dementorokról.

-Mit akarsz tudni róluk?
-Ha az iskolán kívül varázsolok...

-Ezért nem fognak dementorokat rád küldeni! Csakis azokra, akik igazán rosszak! Mint Tudodki hívei. De rád soha nem fognak. Te túl...-kezdte, de elharapta a mondatot. Lily épp megint kérdezni akart mikor egy kis zörejt hallott az egyik fa mögül. Pitonnal egyszerre kapták oda a fejüket.

-Túni!-kiáltotta Lily meglepetten. Piton azonnal talpra ugrott.

-Na most ki leskelődik?-kiabálta mérgesen.-Mégis mit akarsz?

Petúnia megijedt. Egy pillanatra belenézett a fiú dühös, fekete szempárjába majd húga értetlen és csalódott zöld szemeibe. Elkapta a fejét és valami sértőn kezdett gondolkodni.

-Mi van rajtad, anyád blúza-nevetett fel végül. Lily előtt gyorsan peregtek a másodpercek. Egy reccsenést hallott és a fa egyik ága lezuhant. A vállán érte Petúniát, akinek a nevetése hirtelen kétségbeesett zokogásba tört ki.

-Túni!-kiáltott fel Lily most rémülten, de nővére már hazafelé szaladt.-Ezt te csináltad?-kérdezte Pitontól és a szemei megteltek könnyel, miközben ő is felállt. A fiú sápadt arca még sápadtabbá vált.

-Nem-vágta rá gondolkodás nélkül. Lily hátrált tőle egy lépést.

-De igen te tetted!

-Nem, Lily...-próbált védekezni, de a lány csak egy lángoló pillantást vetett felé majd nővére után szaladt, otthagyva a szerencsétlen Pitont.

Futott ahogy a lába bírta majd meglátta Petúniát és még gyorsabbra vette a tempót. Látta, ahogy testvére a saját vállát fogja, ahol kiszakadt a pólójának az ujja és kissé felhorzsolódott.

-Túni, várj meg!-kiáltotta lihegve, de nővére mintha meg se hallotta volna szaladt tovább. Már a ház előtt voltak mire teljesen utolérte őt és megfogta Petúnia épp kezét, aki ki akarta rántani és befszaladni a házba de Lily nem engedte.

-Túni hallgass meg, én nem akartam...

-Engedj el te...-nézett a húga szemébe-te bolond!-az utcában senki nem volt, így nem hallhatták őket.-Most már tényleg mindent elmondok mamiéknak!
-Túni, kérlek hallgass meg, én nem tehetek erről!

-De igen! Te, meg az a Piton! Ti ketten...

-Nocsak, nocsak egy veszekedő testvérpár-sétált arra egy idős férfi. Lily és Petúnia hirtelen összerezzentek. Elhallgattak és döbbenten nézték az idegent. Nagy, barna zakót és hozzá illő nadrágot viselt, inge pedig gondosan be volt tűrve. Igen ki volt öltözve, ezen a szép, meleg napon. Ráncos, öreg arcáról azt lehetett leolvasni, hogy máshol is lenne szívesebben. Haja ősz, de szintén rendezett volt.

-Ez a maguk háza, nem igaz?-kérdezte kedvesen, de mosolya és a nézése nem volt igazán őszinte. Lily bólintott, válaszolva a kérdésre.

-Nagyszerű-csapta össze a tenyereit.-Akkor gyertek, menjünk is be.

-Már nem azért, de kicsoda maga és miért akar a házunkba jönni?-kérdezte kisírt szemekkel és cseppet sem kedvesen Petúnia. Az idegen gondolkodott kicsit majd Petúnia válla felé biccentett.

-Látom megsérültél-fedezte fel, mire egy morgást kapott válaszul. Az idős férfi a zsebéhez nyúlt és kivett belőle egy botot. Petúnia értetlenül nézett rá, Lily pedig megijedt. Azt hitte, hogy bántani akarja vele a nővérét. De aztán... aztán más is eszébe jutott.

-Hippokrax-mondta és Petúnia sebe felé irányította a botot. Egy villanást láttak majd mikor Lily újra ránézett nővére vállára, addigra a sebnek nyoma veszett. Petúnia döbbenten nézett és meg sem tudott szólalni. Ezzel ellentétben Lily kezdte megérteni mi folyik itt.

-Ha jól sejtem-kezdte a férfi és a fiatalabbik lány felé fordult-Te vagy Lily Evans-mondta, Lily pedig bólintott, de egy hang sem jött ki a torkán. Hát igaz... de mégsem tudta elhinni.

-Maga... maga varázsló?-kérdezte Lily dadogva, miközben az idős férfi visszatette zsebébe azt a botot, amit használt Petúnia meggyógyításához.

-Igen-válaszolta egyszerűen és egy kicsit fürkészni kezdte Lily arcát.-De te nem lepődtél meg ezen annyira, mint vártam. Nézz csak a nővéredre-mutatott Petúniára, mire Lily is arra fordult. Petúnia teljesen lefagyott, és még mindig a vállát bámulta. Észrevette, hogy figyelik és felkapta a fejét. Úgy gondolta a legjobb, ha kereket old és berohant a házba.

-Szóval...-kezdte az idegen-az lenne a legjobb, ha mi is bemennénk.

Lily csak megint bólintott és az öregember mellett besétált a házba. Közben egyre jobban kattogott az agya. Igen, Piton elmondta már neki, mégis azon tűnődött, hogy most mi is lesz vele? És a szüleivel? És pontosan ki ez az ember?

Beléptek az ajtón, ahol Petúnia a szüleinek magyarázott, de mikor meglátta a férfit felsikított és felrohant a szobájába.

-Lily kérlek menj fel a nővéredhez-szólt Mrs Evans, miközben le se vette a szemét az idegenről. Lily is ránézett a férfira.

-Nyugodtan menj, Evans kisasszony, mi majd tudunk még beszélgetni-mosolygott szórakozottan. Lily tudta miért mondja ezt. Ő fogja az Abszol útra kísérni őt. Bólintott és felszaladt a lépcsőn. Bár eléggé kíváncsi volt szülei reakciójára, jobbnak látta ha most szépen csöndben marad.

Petúnia az ágyában ült, felhúzta a lábait, amiket kezeivel átkulcsolt és a térdébe temette arcát. Remegett, de már nem sírt. Mikor meglátta Lilyt szörnyülködve távolabb húzódott. Lily felsóhajtott és a saját ágyára ült, nővérével szemben.

-Túni...-kezdte, de ekkor meghallotta apja üvöltését. Hogy micsoda? Kiáltotta Mr Evans, Lily pedig könyörgött, hogy az idegen torkának ne essenek a szülei. Vett egy mély lélegzetet.

-Túni, én el fogok menni-mondta gyengéd hangon.

-Úgy kell neked!-próbálta összeszedni határozottságát és bátorságát, de még mindig remegett.-Úgy kell neked! Menj csak a bolondok közé, hisz te is az vagy!

-Túni, ne csináld, nem vagyok én rossz ember!-nézett rá szomorúan Lily.

-Te nem vagy ember! Nem is tudom, hogy mi vagy!-morogta kétségbeesetten Petúnia.

-Hidd el még én sem tudom-suttogta. Nővérét nagyon idegesítette, hogy húga ilyen barátságosan beszél hozzá. Minden sértést a fejéhez akart vágni, de egyenlőre fogalma sem volt mit tegyen.

-És ez az idegen fog elvinni téged?-kérdezte rezzenéstelen arccal.

-Igen, azt hiszem-bólintott Lily.-De véglegesen szeptemberben indul a vonatom. Legalábbis azt mondta Perselus...-töprengett, de ekkor gyorsan elhallgatott Petúnia szúrós pillantására. Lily is haragudott a fiúra, nagyon. Nem szabadott volna ezt tennie. Egy ideig néma csend lett. Már fél órája vártak, mikor Lilynek eszébe jutott valami.

-Figyelj Túni-szólalt meg hirtelen.-Ha én boszorkány vagyok, akkor lehet... lehet, hogy te is az vagy, nem gondolod? Hisz testvérek vagyunk...-meglepetésére egy pillanatra megcsillant Petúnia szemében valami. Talán a lehetőség vagy az irigykedés. De csak egy pillanatra. Utána megint felvette a sértődött arcot.

-Én soha nem akarok olyan lenni, mint ti, bolondok!-fröcsögte és Lily a mai napon másodszorra jutott arra a megállapodásra, hogy nem bolygat tovább egy témát. Inkább lefeküdt az ágyára és várta, hogy szóljanak neki. De az is lehet, hogy a szülei már ki is tessékelték a házból az idegent. Tényleg, mi van akkor ha a szülei mégsem tudtak beletörődni a tényekbe? Zakatolt az agyában ez az egy kérdés. A szülei nagyon kedvesek és megértőek voltak, de egy ilyen információt, hogy a lányuk egy boszorkány és el fog menni itthonról... Na ezt talán a legmegértőbb szülők sem tudnák elviselni. Egyre több kétsége lett, ahogy múlt az idő. Már egy órája beszélgethettek odalent a felnőttek, mikor valaki kopogott. De nem az ajtón, hanem az ablakon. A két testvér odafordult. Petúnia felkiáltott, Lilynek pedig nagyot dobbant a szíve. Egy bagoly volt ott. Gyorsan kinyitotta, mire a madár berepült és Lily ágyára pottyantott egy levelet utána pedig leült az egyik íróasztalra.

Lily becsapta az ablakot és az ágyához rohant. El sem olvasta a címzettet épphogy látta a nevét és feltépte a borítékot majd kihajtogatta a papírt és olvasni kezdte.

ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok., okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetk. Szöv. Elnökh.)

Tisztelt Evans kisasszony! Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik.

Tisztelettel:

Minerva McGalagony

igazgatóhelyettes

Kiáltani tudott volna örömében. Minden igaz volt, amit Piton mondott. Petúnia kíváncsian fürkészte, mire Lily vigyorogva átadta a levelét. Egy ideig mereven nézte majd összegyűrte a papírlapot és húga felé hajította.

-Bolondokháza!-morogta dühösen, Lily pedig rémülten felpattant és a levele után ugrott. Gyorsan kisimította, visszaült az ágyára és csak bámulta. Ekkor belépett valaki az ajtón.

-Á, látom megkaptad a leveled-mosolygott az idős férfi.-Remek, akkor kapd fel a borítékoddal együtt, mert abban van a tankönyvlistád és gyere, mert indulunk-Intett neki és már ki is lépett a szobából. Lilynek nem kellett kétszer mondani, Felkapta a levelet, betuszkolta az egyik, nagy táskájába. Már épp menni akart, mikor eszébe jutott, hogy a bagoly még mindig a szobában van.

-Hagyd csak, majd én kitessékelem-legyintett Petúnia, Lilyt meglepte ez a hirtelen kedves gesztus.

-Ö, oké, köszi-mondta barátságosan és az idegen után sietett. A lépcső alján viszont megtorpant. A szülei álltak vele szemben. Nem tudott mit mondani, egy ideig némán bámulták egymást, majd Mrs Evans odalépett hozzá és megölelte.

-Hidd el, büszkék vagyunk rád és majd mindent mesélj el-suttogta a fülébe és elengedte a lányát. Lily mosolyogva bólintott.

-De ha visszajössz abból az Abszilta útról vagy honnan, akkor lesz mit megbeszélnünk-szólalt meg komoran, de kedvesen Mr Evans és ő is megölelte Lilyt.

-Köszönöm, tényleg és mindenképen-kacsintott apja felé és elképzelni sem tudta mit mondhatott nekik ez a különös férfi, de nagyon örült, hogy meggyőzte őket.

-Sziasztok-köszönt el és kilépett az ajtón.

Az idegen a kerítésre támaszkodva várta Lilyt.

-Gyere, London kicsit messze van, így vonattal megyünk. Szívem szerint hopponálnék veled, de Albus nem akarja, hogy egy nagy hányástócsa legyen az első benyomása a varázslóvilágban egy elsősnek. Na mindegy, muglivonattal még úgysem utaztam nagyon-vonta meg a vállát és elindultak a pályaudvar felé.-Tudod, igazából nem nekem kellett volna eljönnöm érted, csak Hagrid nem ért rá és Albus megkért, hogy jöjjek el érted. Valamiért Hagridtól túlságosan félnek a gyerekek. De nem tudom miért... Talán, mert hatalmas, szőrös melák-gondolkodott el.-De majd a Roxfortban meglátod.-nézett a lányra, aki nagyon figyelt, hogy mindent fejben tartson.

-Megjegyzem arra számítottam, hogy olyan reakciód lesz, mint a nővérednek vagy rosszabb. De te elég jól kezeled azt a tényt, hogy boszorkány vagy.

-Tudja-kezdte Lily.-Lakik egy fiú a Fonó soron...

-Á, Perselus Piton, mi? Így már értem-bólintott.-Tanítottam az édesanyját. Sőt az én házamban volt.

-Ön mit tanít?-kérdezte a lány, mire a férfi megtorpant.

-Merlinre mondom, de illetlen vagyok, be sem mutatkoztam-csapott a homlokához.- A nevem Horatius Lumpsluck, de neked Lumpsluck professzor. Bájitaltant tanítok és a Mardekárnak vagyok a házvezetője-nyújtotta ki a kezét, amit Lily megrázott.

-Perselus szerint ő biztosan a Mardekárba kerül majd-emlékezett vissza Lily, mire Lumpsluck professzor elmosolyodott.

-Hát igen a Piton család évtizedek óta Mardekáros. Igazi kis gazfickók-mondta, miközben tovább sétáltak.

-Gazfickók?-kérdezte Lily.

-Az én házamban körülbelül mindenki az-sóhajtotta. Lily látott a szemében egy kis elkeseredettséget.-Főleg ezekben az időkben.

-Akkor én nem leszek Mardekáros-jelentette ki Lily, mire Lumpsluck megrökönyödve nézett rá.

-Hé, a Mardekár így is a legjobb ház! Körülbelül mindenben. Nálunk vannak a legjobb tanulók, a legjobb kviddics játékosok, na meg persze ebből kiindulva a ház- és a kviddicskupa is. Jól mutat az asztalomon-büszkélkedett. Lily eléggé különösnek tartotta a férfit, de nem tudta elítélni.

-Kik kerülnek bizonyos házakba?

-A Hugrabugba a békés, türelmes, igazságos. Hollóhátba az okosak, akik szeretnek tanulni. A vakmerők és hősies lelkűek a Griffendélbe. Az én házamba pedig az agyafúrtak és a ravaszok-sorolta majd kérdőn Lilyre nézett.-Magadra ismersz valamelyik leírás alapján?-kérdezte, mire Lily elgondolkodott.

-Nem vagyok vakmerő, sem ravasz-ingatta a fejét.-Szóval a Griffendél és a Mardekár szerintem kilőve -mondta, mire Lumpsluck felsóhajtott.

-Gondoltam... nem is tűnsz annak-mondta mire Lily kicsit megsértődött. Tudatában volt ennek a ténynek, hisz az előbb mondta is, de illetlennek tartotta ezt a mondatot.-Akkor...-folytatta Lumpsluck-Hugrabugos vagy Hollóhátas leszel?-kérdezte.

-Nem tudom. De ez miből derül ki?-kíváncsiskodott.

-Az első napon ahogy megérkeztek az iskolába minden a besorolással kezdődik. A fejedre rakják a Teszlek Süveget, ami eldönti hova fogsz tartozni.

-Egy süveg mondja meg, hogy melyik házba fogok kerülni?-nézett furcsán Lily.

-Aha-válaszolta Lumpsluck, mintha ez nyilvánvaló lenne.

Lilynek ez még mindig nem volt tiszta, de az állomáshoz értek, így egyenlőre nem tudott kérdezni.

-Tessék, itt egy kis mugli pénz-nyomta Lily kezébe az érméket.-Kérlek vedd meg a jegyeinket, én nem értek ehhez.

Lily a pénztárhoz sietett, majd már a két papírdarabbal odasétált a tanár úrhoz, aki a peronon várta.

-Egy perc múlva ideér a vonat-jelentette ki Lily, mire Lumpsluck egy bólintással jelezte, hogy érti.

-A King's Crossnál szállunk le?-kérdezte.

-Igen-mondta kissé meglepődve Lily.

-Majd mutatok valamit, ha megérkeztünk.

A vonat besiklott a pályaudvarra, ők pedig felszálltak rá és egy egymás melletti ülésen helyet foglaltak. Néhányan megbámulták Lumpsluckot különös kinézete miatt, de nem nagyon törődtek vele.

-Elhoztad a leveledet, ugye?-kérdezte Lilytől aki kivette táskájából a gyűrött borítékot. Kinyitotta és kivette a tankönyvlistát, majd Lumpsluckkal együtt olvasni kezdték.

ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Egyenruha

Az első évben a következő ruhadarabok szükségesek:

1.Három rend egyszerű munkatalár (fekete);
2. Egyszerű hegyes süveg (fekete) mindennapi használatra;
3. Egy pár munkavédelmi kesztyű (sárkánybőr vagy hasonló);
4. Egy téli köpönyeg (fekete, ezüstcsattal) A tanuló minden ruhadarabján köteles feltüntetni a nevét!

Aztán a tankönyvek felsorolása következett, amit Lily csak gyorsan átfutott és olyan címeknél akadt meg, mint a Roxfort történte, Legendás állatok és megfigyelésük, Varázslástan elsőéveseknek, Bájitalfőzés kezdőknek vagy éppen a Hogyan védd meg magad a-d-ig. Mikor a végére ért gondosan továbbolvasta.

Egyéb felszerelési tárgyak:

1 db varázspálca

1 db üst (ón, II. méret)

1 készlet üveg- vagy kristályfiola

1 db teleszkóp

1 db rézmérleg

Ezenfelül minden tanuló magával hozhat 1 db baglyot, macskát vagy varangyos békát.

A SZÜLŐK SZÍVESKEDJENEK TUDOMÁSUL VENNI, HOGY AZ ELSŐÉVESEK NEM HASZNÁLHATNAK SAJÁT SEPRŰT!

-Seprű?-akadt meg Lily szeme az utolsó szón.

-Mit gondolsz, mivel játsszák a kviddicset?

-Nem tudom. Mi az a kviddics-vonta meg a vállát Lily, mire Lumpsluck elég furán nézett rá.

-Egy sport, majd meglátod-mondta végül, mire Lily elkeseredett és sértődött pillantással jutalmazta meg a tanár urat.-Jól van, sajnálom, de mentségemre legyen mondva még sosem beszéltem olyan személlyel akinek el kellett volna magyarázni, hogy mi az a kviddics. Vagy a Roxfort. Vagy bármilyen más dolog a varázsvilágból. Nem is értem Albus miért pont engem küldött egy mugli származású gyermekhez. Tudod milyen nehéz volt elmagyarázni a szüleidnek, hogy léteznek varázslók és boszorkányok és, hogy neked egy olyan suliba kell járnod, ahol őket tanítják? Hogy ott neked jó lesz meg minden... Pff, hát elég nehéz megmondom-ingatta a fejét, Lily pedig némán hallgatta. De ekkor eszébe jutott valami.

-Lumpsluck professzor-szólt halkan, de érthetően, mire a tanár úr Lily felé fordult-A szüleimnek... beszélt Tudodkiről?-mondta ki, és belenézett az idős férfi szürke szemeibe. Lumpsluck arcán félelem és döbbenet tükröződött és elsápadt. Lily gyanította, hogy a múltjáról töpreng.

-Honnan tudsz róla?-kérdezte rekedten.-Piton róla is mesélt?

-Épp csak említette-válaszolta a lány és megijedt, hogy egy felnőtt, bizonyosan erős varázsló is ennyire fél valakitől.-Annyit mondott, hogy régen Roxfortos diák volt. És, hogy nagyon sötét varázsló, akinek hívei vannak és mindenkin átgázol aki az útjába áll.

-Kicsi vagy még ehhez-ingatta a fejét Lumpsluck.

-Ha ebben a világban fogok élni, szerintem jogom van tudni bizonyos dolgokról, professzor úr-mondta Lily határozottan és farkasszemet nézett a bájitaltantanárral.

-Tudod, egy tanárnak több tisztelet is kijár, de szerencséd van én azokhoz tartozom akik ezt bizonyos mértékig elengedik a fülük mellett-sóhajtotta.-De nem bánom, essünk túl rajta, de ígérd meg többé nem faggatsz. Megértem, hogy kíváncsi vagy még csak most csöppentél bele egy új világba. Szóval Tudodki...-kezdte de Lily közbevágott.

-Ön sem meri kimondani a nevét?-kérdezte.

-Lily, senki nem mondja ki. Na jó, Albuson kívül. De neki sem kéne-mondta rossz állóan.

-Miért van neve valakinek, ha senki nem mondja ki?

-Na látod, ez egy nagyon jó kérdés-töprengett el Lumpsluck.-Tudodkinek régen volt neve. Ami most van csak egy szó. Egy szörnyű szó, amit ha bárki is meghall az összerezzen és legszívesebben elmenekülne.

-És mi az?-kíváncsiskodott tovább.

-Most mondtam, hogy nem mondjuk ki...

-Tudom, de hogy ne mondjam ki, ha azt sem tudom, hogy mit?

-Mondasz valamit... rendben egyszer elmondom, de aztán tényleg hagyd ezt a témát!-mondta mire Lily bólintott. Lumpsluck a lány füléhez hajolt és belesuttogta: Voldemort.

Lily nem tudta mire számított. Talán, hogy valami retteneteset, valami hátborzongatót, valami olyat hall amitől örökké félni fog. És igen, Lumpsluck pontosan így viselkedett. De ő semmi ilyesmit nem érzett. Ugyanolyan maradt. Nyugodt és kíváncsi. Úgy gondolta bármilyen borzalmas és sötét varázsló lehet, egy névtől nem szabadna így félni. Ezt a bájitaltan tanár is észrevette.

-Nem tudod miket tett és miket tesz állandóan-csóválta a fejét.

-Tényleg nem, professzor-válaszolta Lily.-De Perselus szerint nem kell félnünk tőle a Roxfortban...

-Igen, igen-bólintott a professzor.-Albustól fél, így messze elkerüli az iskolát. Jó neki, legalább őt békén hagyja-forgatta a szemét. Egy ideig csend támadt kettejük között, mikor Lumpsluck elmosolyodott.

-Tudod, még senki sem vett rá, hogy kimondjam ezt a nevet. Még, hogy nem vagy ravasz-kuncogott és Lily is elvigyorodott. Ekkor a vonat megállt. Megérkeztek a King's Crossra. Mindketten leszálltak, mikor Lumpsluck Lilyhez fordult.

-Hányas vágánynál vagyunk?

-Az ötödiken állt meg a vonatunk.

-Akkor kérlek vezess el a kilencedik és a tizedik közötti peronra-jelentette ki és Lily vonakodva is, de elindult arra. Már a kijelölt peronon sétáltak, mikor Lumpsluck hirtelen megállt.

-Ez az-mondta és szembefordult a lánnyal.-Figyelj, ez itt...

-A téglafal!-jutott eszébe Lilynek.-Az átjáró a kilenc és háromnegyedik vágányra!

-Pontosan-bólintott Lumpsluk.-Látom Piton úrfi ezt is épp csak említette-kacsintott.

-Eléggé zavaros, egyszerre hadart el körülbelül mindent. Még csak három napja ismerem-magyarázta, mire az idős férfi elmosolyodott.

-Izgalmas lesz az első utazás-tért el a Piton témától-nekem is az volt. Ott derül ki, hogy ki a barát és ki az ellenség.

-Értem-válaszolta Lily, bár fogalma sem volt, hogy mire céloz ezzel a professzor.

-Na gyere-intett neki-innen nincs már messze az Abszol út. Csak meg akartam mutatni, hogy hol kell majd szeptember elsején, tizenegykor lenned. El ne késs a vonat pontos, a jegy a borítékban-hadarta.

-Értem-mondta és ez esetben világos volt neki.

ELSŐ RÉSZ

Fura idegen

Közeledett a szeptember, ezáltal az iskolakezdés is. Lily Evans igaz kitűnő tanuló volt, de nem szerette az iskolát. Mindig kiközösítették, emiatt magányos volt. A tankönyvek adtak neki menedéket. Nem szerették, nem barátkoztak vele. Páran féltek tőle, mert furcsa dolgokat csinált. És ezekre semmi magyarázat nem volt. Mikor öt éves volt meg akartak vele etetni zöldségeket, de ő nem kívánta, ezért rácsapott az asztalra és ezáltal minden a csilláron landolt, fent a plafonon. Vagy egyszer, nyolc körül lehetett, mikor labdázás közben egy erősebb lendülettel eldobta a gumilabdát ami közel nyolcvan métert repült, áthajítva az egész játszóteret. Nemrég, pár hónapja pedig felmászott egy magas fára, aminek letört az egyik ága, Lily pedig hat métert zuhant. Viszont ahelyett, hogy összetörte volna magát, talpra érkezett egy karcolás nélkül megúszva az esést. Szülei féltették és ők sem értették, hogyan lehet mindez. Megtiltották neki, hogy bármilyen furcsaságot tegyen. Nővére, Petúnia nagyon komolyan vette ezt a tilalmat és húga minden lépését figyelte, ami zavarta Lilyt, de kicsit örült, hogy foglalkoznak végre vele.

Szüleinek és nővérének akármennyire nem tetszettek a képességei, Lily szerette őket. Megpróbált néha szándékosan tenni valami furcsát és megtanulni, hogyan kell irányítani. Egy ilyen pillanat volt, amikor a játszótéren hintáztak. Lily jó magasra lökte a hintát aztán kecses mozdulattal kiugrott belőle és a hintától jóval messzebb két lábra leérkezett minden sérülés nélkül.

-Hagyd abba!-kiáltotta Petúnia-Mamiék azt mondták, hogy nem szabad! Megtiltották!-lassított le a hintájával, kiszállt belőle és odasétált húgához.

-Nyugi, Túni-mosolygott nyugodtan.-Látod, semmi bajom. Figyelj.

Nővére mérgesen, de kissé kíváncsian nézte, ahogy Lily letép egy hervadt virágot a mellettük lévő bokorról és a markába teszi, majd kinyújtja felé a kezét, ahonnan a virág összezárta majd kitárta szirmait.

-Látod, nem bánt téged-mondta Lily lágy hangon.

-Ne csináld!-csapott húga kezére Petúnia, Lily pedig leejtette a virágot.-Mamiék megtiltották!-ismételt.-Egyáltalán, hogyan csinálod?

-Ez egyértelmű, nem?-szólalt meg egy ismeretlen hang, Lily pedig megpördült tengelye körül és meglepődésére egy sápadt, hosszú, fekete kabátú fiú lépett ki a bokor mögül, ahonnan Lily az előbb még a virágot tépte le.

-Mi egyértelmű?-nézett rá elég furán Lily és látta a fiún, hogy kellemetlenül érzi magát.

-Az... az, hogy te egy boszorkány vagy-nyögte ki kissé hadarva. Lily pár pillanatig tágra nyílt szemekkel nézte a sápadt kis idegent majd sértetten kihúzta magát.

-Nem szép dolog ilyet mondani egy lányra-mondta és sarkon fordult, bár lábait nehézkesen emelte. Kíváncsi volt. Nem akart elmenni, érezte, hogy ez a fiú tud valamit amit ő nem. Így mikor az utánakiáltott, hogy „ne”, akkor gondolkodás nélkül megállt és nekitámaszkodott a hinta egyik oszlopának. Petúnia ugyanígy tett.

-Te...-nézett továbbra is az idegen Lilyre-te komolyan boszorkány vagy. Figyeltelek téged. De ez nem rossz dolog. Anyukám is az, én pedig varázsló vagyok-húzta ki magát. Lily csak döbbenten és némán méregette a szakadt fiút. Vele ellentétben nővére hangos kacagásban tört ki.

-Varázsló?!-nevette gúnyosan, húga pedig kissé bosszúsan figyelte-Tudom ki vagy! Az a Piton fiú, aki a Fonó soron lakik!-Lily nem tudta Petúnia honnan tud ilyesmi, a Fonó sort viszont ismerte. Szegényes része a városnak és igen sötét érzés fogja el, ha arra kell járnia. Nem szerette azt a helyet és mindig elkerülte ha tehette.

-Miért leskelődsz te utánunk?-tette csípőre a kezét Petúnia, Piton pedig állta a tekintetét, habár egyre jobban kényelmetlenül érezte magát. Hogy a helyzet miatt, vagy mert kabátban volt a tűző napon, nagy kérdés, de megpróbálta összeszedni magát.

-Nem leskelődtem, legalábbis utánad biztos nem. Te egy mugli vagy!-mondta olyan hangsúllyal, amit Lily is megvetett és fellobbant benne a düh. Fogalma sem volt mi lehet az, hogy mugli, és, hogy egyáltalán mi történt az elmúlt percekben, de egyenlőre nem érdekelte, csak, hogy elmenjenek innen és egyenlőre vége legyen ennek a beszélgetésnek.

-Gyere Lily, menjünk innen-mondta Petúnia és ellökte magát az oszloptól. Húga engedelmeskedett, de még egy ideig nézte a kővé dermedt Pitont, és biztos volt benne, hogy még látja a fiút.

-Boszorkány?! Varázsló?! Ennek a gyereknek az óvodában van a helye-dünnyögte útközben Petúnia.-És mi a ménkű az mogli vagy mi...? És miért leskelődik?

-Túni, nyugi-szólt rá Lily.

-Te csak ne beszélj! A legjobb lenne, ha többé ki se tennéd a lábadat a házból.

-Nem fogok a házban maradni egy lüke fiú miatt!-mondta határozottan.

-És tudd meg-folytatta a nővére elengedve a füle mellett a megjegyzést-Hogy mindent el fogok mondani mamiéknak!

-Túni, ne! Nem történt semmi...

-Dehogyisnem! Csináltál olyat, amit mamiék megtiltottak! Megtiltottak!-dühöngött tovább.

-Irigykedsz-mondta ki sértetten Lily de hangjában nem volt igazi megvetés.-Mert én képes vagyok ilyenekre! És ezek nem rossz dolgok! Az a fiú is mondta...

-A Piton fiúra hallgatsz inkább, mint rám?

-Túni, figyelj mi van ha igaza van?-töprengett el és a távolba meredt. Már közel voltak a házukhoz.-Mi van ha tényleg boszorkány vagyok?
-Boszorkány? Bolond vagy Lily, nem boszorkány! BOLOND!-kiáltotta, elfutott húga mellől és beviharzott a közeli házuk kapuján. Lily sóhajtott egyet. Nem szeretett veszekedni, se a nővérével, se mással. Megszokta, hogy csúfolják, de ezt a szót nehezen verte ki a fejéből. Tudta, hogy Petúnia bolondságnak tartja amit csinál, ezáltal Lilyt is, de nagyon szerette volna, ha nővére elfogadja, hogy más, mint a többi. Ez a fiú pedig tud valamit. De lehet, hogy csak kitalálta az egészet. Nem volt hozzá kedves, testvérére meg csúnyát is mondott. Mégis azt akarta, hogy lássa majd még Ezt a Piton fiút.

Mikor a házba ért, anyja és apja éppen beszélgettek a nappaliban. Petúnia nem volt velük, ami azt jelentette, hogy mégsem mondta el szüleinek a játszótéren történteket. Köszönt nekik majd felment az emeletre és belépett a lépcsővel szemközti ajtón. Közös szobája volt testvérével. Petúniának a bal, míg Lilynek a szoba jobb térfelén volt az ágya és egyéb holmijuk. Mindkettőjüknél rend volt, a bútorok majdnem ugyanott helyezkedtek el. A szoba végében egy könyvespolc volt, tele a kedvenc meséikkel. Petúnia az egyiket olvasta az íróasztala székén ülve. Húgára gondosan egy pillanatra sem nézett, és ezt Lily is elfogadta. Ő is odasétált a polchoz kiválasztani egy könyvet, megfogott egyet és lehuppant puha ágyára majd olvasgatni kezdte. Pár oldalig jutott mikor az ölébe ejtette a könyvet és ránézett nővérére.

-Nem szóltál mamiéknak-jelentette ki.

-Nem-válaszolta egyszerűen a könyvet bámulva.

-És nem is fogsz?-kérdezte félve. Petúnia egy pillanatra Lily felé nézett.

-Ígérd meg, hogy nem teszel több ilyen... ilyen...

-Túni, sokszor nem szándékosan történnek furcsaságok. Azokat nem tudom megakadályozni!

-De mamiék megtiltották...-ismételte.

-Lehet, de mondom, hogy nem tehetek róla-mondta ügyelve, a hangsúlyra, hogy ne legyen bántó.

-Azért, mert egy bolond vagy!-állt fel hirtelen a székéből, Lily meg nem bírta tovább, ő is felpattant és dühösen nézte. Ekkor kinyílt az ajtó és Mrs Evans lépett be rajta.

-Miért kiabáltok?-kérdezte.

-Mami, Lily megint azt csinálta! A játszótéren!-mutatott húgára Petúnia. Lily félve anyjára nézett aki egy ideig némán állt.

-Petúnia, nyugodj meg, Lily te pedig tartsd féken magad.

-Anya, én...-kezdett védekezni, de Mrs Evans felemelte a kezét, csendre intve.

-Csak tedd amit mondtam-sóhajtott és kiment a szobából. Petúnia magából kikelve leült székére, ami majdnem felborult és újra bújni kezdte a könyvet. Lily pedig tehetetlenül visszarakta a saját olvasmányát a polcra majd lefeküdt ágyára és gondolkodni kezdett. Meg fogja keresni a Piton fiút és magyarázatot kér tőle. Túlságosan elege van, hogy ennyire rosszul bánnak vele, ami miatt ő más. Pedig biztos volt benne, hogy szeretik őt. Csak a családja sem érti a furcsaságokat amiket ő, Lily művel. De ha megtudja, akkor biztos minden normális lesz.

Már csak két hét volt a suliig. Ami azt jelentette, hogy minél hamarabb fel kell kutatnia a fura idegent. Ezen gondolkodva aludt el. Álmában Petúnia kiabált vele. Egyfolytában azt hangoztatta, hogy Lily egy bolond, aki furcsaságokat csinál. Lily megpróbált védekezni, de mintha láthatatlan kötelek fogták volna be a száját, nem tudott válaszolni. Csak hallgatta, ahogy nővére, mindenfélét hozzávág. Majd megjelent Piton sápadt arca, ahogy azt mondja, „Te boszorkány vagy.” majd eltűnik. Aztán szülei, akik egymással szemben beszélgetnek.

-Ha így megy tovább, Lilyt meg kell vizsgáltatni-szólt az apja.

-Azt nem engedem-rázta a fejét édesanyja.

-Betty, lassan mindenkinek feltűnik körülötte, hogy nem közönséges ember.

-Persze, hogy nem közönséges!-vágta oda sértetten.

-Tudod, hogy értem. Az emberek nem tudják elfogadni, ha valaki más. Nem élheti le úgy az életét, hogy egyfolytában gúnyolják és kiközösítik.

-Adjunk neki időt. Talán féken tartja magát-mondta szomorúan anyja.

-Tizenegy éve tart mindez-sóhajtotta Mr Evans, majd minden elsötétült, Lily pedig hirtelen felült az ágyában és az órájára nézett. Fél kilenc volt. Petúnia már nem volt saját ágyában, aminek Lily kissé örült, így halogatni tudja, hogy a szemébe nézzen. Felöltözött és elhatározta, ma megkeresi Pitont.

Lement az ebédlőbe, ahol éppen édesanyja mosogatott.

-Jó reggelt, aranyom, felébredtél?-köszönt Lilynek mosolyogva.

-Igen-válaszolta és kinyitotta a hűtőt.-Többiek?

-Petúnia átment az egyik barátnőjéhez, édesapád pedig a postára-mondta, Lily pedig bólintott majd a mikróba tette virslijét amit a hűtőből vett ki és megvárta, hogy kész legyen. Utána az asztalhoz vitte, leült és enni kezdte. Anyja egy kis ideig még mosogatott majd megtörölte a kezét és leült lányával szemben.

-Figyelj, Lily, következő héten kell majd bemenni a suliba a tankönyveidért-kezdte szelíd hangon.

-Oké-bólintott teli szájjal.

-És csütörtökön meg kéne vennünk az egyéb dolgaidat is-folytatta, Lily pedig újra bólintott. Úgy érezte nem emiatt hagyta abba a mosogatást édesanyja.

-Figyelj, bogaram-nézett bele Lily gyönyörű, zöld szemeibe.

-Anyu-állta a tekintetét a lány-nem tudom. Nem tudom mi történik velem és nem, nem tudom, hogyan csinálom mindezt.

-Értem.

-Tényleg?-mosolygott Lily-Pedig én semmit nem értek-nyelt le egy falatot.

-Ez komoly dolog. Elvihetnek téged vagy bánthatnak ha látják az emberek miket csinálsz.

-Nem érdekel mit gondolnak mások rólam-mondta határozottan.

-Lehet, viszont az emberek nem foglalkoznak azzal, hogy téged mi érdekel ilyen téren.

-Mami-mondta hirtelen Lily és egy pár pillanatig néma csend telepedett a konyhára.-Lehet, hogy amit csinálok, az varázslat? Mint a mesékben?-kérdezte. Mrs Evans meghökkent majd elmosolyodott.

-Ugyan, azok csak mesék.

-De mi van ha mégis? Különben mi a magyarázat erre?-kérdezte és lenézett az asztalra. Koszos tányérja váratlanul elkezdte beszippantani a ketchup foltokat míg végül teljesen el nem tűnt. A tányér újra hófehér és tiszta volt, mint mikor megvették. Újra felpillantott ahol édesanyja döbbent arcát látta.

-Erre... biztos van valami magyarázat... de nem tehetsz ilyet nyilvánosan...-dadogta.

-Tudom-vonta meg a vállát Lily.-Elmegyek sétálni, ha az még nem tilos...

-Ne légy szemtelen, Lily. Te jó és szorgalmas kislány vagy és ne aggódj, majd minden megoldódik.

Lily bólintott és kiment az ajtón. Megcsapta arcát a hűs levegő, ami arról tanúskodott, hogy közeledik az ősz.

Tudta merre kell mennie. A Fonó sor sötét és koszos hely volt, a gyerekek nagy része félt odamenni.

Lily is így volt vele. Befordult a sarkon és azonnal tudta, hogy jó helyen van. Szegényesebb ruhájú emberek mászkáltak fel-alá, de csak kevesen. Bár fényes nappal volt és vagy harminc fok, a vörös hajú lányt mégis kirázta a hideg. Egyszerre hülyének érezte magát. Egyáltalán most mi lesz? Nem járhatja végig a házakat, hogy hol lakik a Piton fiú. És nem is várhat itt egész nap, hogy megjelenjen. Legszívesebben sarkon fordult volna, mikor meglátta. Egy boltból lépett ki a zsebébe csúsztatva egy cukorkát. Nem kellett sok, mire meglátta a lányt. Megtorpant és egy ideig farkasszemet néztek egymással. Piton ugyanolyan sápadt volt, mint egy nappal ezelőtt, fekete, válláig érő haja szemébe lógott, bő fekete kabátja pedig majdnem leért a térdéig. Miután Piton felfogta ki is áll ott, a Fonó sor elején, elindult felé. Lily továbbra is tanácstalan volt, mert nem tudta, hogy most mit is mondjon.

-Hát te mit csinálsz itt?-kérdezte Piton.

-Neked is szia-mondta kissé sértődötten Lily.-Amúgy téged kerestelek.

-Engem?-mosolyodott el a fiú.

-Gondolkoztam azon amit tegnap mondtál-utalt vissza arra a pillanatra, mikor „leboszorkányozta” a lányt.-És többet szeretnék tudni-bökte ki, Piton meg már úgy vigyorgott, mint akinek ennél szebbet és jobbat mondani se lehetne.

-Gyere, tudok egy jó helyet-intett neki, Lily pedig egy pillanatra megrémült, hogy be kell mennie Pitonék házába, de mikor látta, hogy a fiú az ellenkező irányba megy, megkönnyebbült. Követte őt. Egy kis ideig a járdán mentek, majd lefordultak egy ösvényre ami fák között ment. Lily megtorpant.

-Gyere, nincs semmi gond, szép helyre megyünk-mondta, bár Lilyt ez nem nyugtatta meg. Egy percig sem mentek mikor meghallotta a víz csobogását. A folyóhoz értek. Piton nem hazudott, nagyon szép hely volt. Egy domb lábánál álltak, pár méterre tőlük egy magas fűzfa adott árnyékot. Pár zöld levelű fa volt körülöttük, előttük pedig a folyó, ami nyolc méter széles lehetett. A folyó túlsó oldalán tisztás tátongott. A tisztás mögött pedig látszódtak a magas hegyek.

Piton leült a fűbe, Lily pedig ugyanígy tett. Egy ideig némán nézték a tájat, majd Lily a sápadt fiúhoz fordult és kinyújtotta jobb kezét.

-Lily Evans vagyok.

-Tudom-válaszolta a fiú és megrázta a lány kezét.-Én Perselus Piton.

Megint csendben ültek a fűben.

-Tényleg varázsló vagy?-kérdezte Lily. Piton bólintott.

-Te pedig tényleg boszorkány.

-De ez... ez mégis mit jelent?-értetlenkedett a lány, miközben egy kósza vörös hajtincset igazított a füle mögé.

-Azt, hogy van benned varázserő. Ez tizenegy éves korodra már nyilvánvaló. Azok pedig, akik varázserővel rendelkeznek kapnak majd egy levelet azon a nyáron mikor tizenegy évesek lesznek, vagy mikor már betöltötték azt, hogy felvették a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, amit egy bagoly hoz. Ezek után hét évig oda fog járni. Mire hetedik évét tölti ott kitűnő varázsló, avagy boszorkány lesz belőle. Nagykorúan pedig elkezdhet dolgozni-hadarta Lily pedig pislogás nélkül nézett rá.

-Hogy micsoda?

-Tudom, neked nehéz megérteni, mert sá... mugli születésű vagy-javította ki magát, és Lily nem figyelt fel a hibára, túl sok mindent nem értett akkor.

-Mik azok a muglik?-kérdezte.

-Varázstalan emberek. Mint a szüleid és a testvéred.

-És te nem vagy ilyen mugli születésű?-kérdezte.

-Én félvér vagyok-mondta rezzenéstelen arccal, bár hangjában Lily csalódottságot és szomorúságot hallott.-Anyám boszorkány, de apám mugli. Bár a mugliknak nem szabad tudnia, hogy mi létezünk, a rokonaink megtudhatják. Így apám is tisztában van azzal, hogy mifélék vagyunk. Rengeteget veszekednek, emiatt is vagyok keveset otthon. De nemsokára megjön a baglyom a levéllel és akkor tényleg elmehetek itthonról-mesélte, Lily viszont továbbra is bambán nézett.

-És mi van a mugli születésűekkel?-utalt magára.

-Valaki majd elmegy hozzátok és elmondja a szüleidnek, pontosan, hogy mennek a dolgok.

-És ha nem egyeznek bele?

-Nem lesz más választásuk. Tudni fogják, hogy jobb neked így.

-És mi ez az iskola?-értetlenkedett tovább.

-A Roxfort? Egy elrejtett helyen található, szeptember elsején, pontban tizenegykor indul a Roxfort Expressz a kilenc és háromnegyedig vágányról-szintén elrejtett hely, egy téglafalon kell keresztülmenni-és mikor odaérsz négy ház közül fognak az egyikbe beosztani. A Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár közül. Én biztos a Mardekárba jutok majd... Mindegy, a lényeg, hogy a téli és a nyári szüneten kívül pedig ott fogsz élni minden nap. Tanulni fogsz, mint az iskolában, csak varázslatokat, bájitalrecepteket és átváltoztatást. Ötödikben és hetedikben vannak vizsgák, amin az egész jövőd fog múlni, szóval érdemes tanulni, ha olyasmit szeretnél majd dolgozni amihez azoknak a vizsgáknak jól kell sikerülnie. Pont pár éve lett új igazgató, Dumledore. Azt mondják ő az egyik legnagyobb varázsló a világon. Hát nem tudom, remélem jobb mint Dippet.

-Miért?-bukott ki a kérdés Lilyn, bár még a mondóka többi részét sem dolgozta fel. Piton a kérdésre hirtelen nagyon elkomolyodott.

-Legyen egyenlőre elég annyi, hogy amíg ő volt az igazgató túl sok minden történt... szörnyű dolgok-Lilynek elég volt ennyi, félretette a témát, annyi kérdése volt, de egyet sem tudott megfogalmazni, emiatt először is elemezgette a hallottakat. Szóval ő egy boszorkány, aki majd egy boszorkányképző iskolába fog járni hét évig. Ez olyan hihetetlen volt, ahogyan hangzott.

-Hogyan tudnak elrejteni egy iskolát?-kérdezte.

-Varázslatokkal-mondta egyszerűen. Megint csend következett.

-És vannak rossz varázslók? Mert a mesékben mindig vannak rosszak, de a jók legyőzi őket-kíváncsiskodott tovább. Piton megint elkomorodott.

-Ez a valóság, Lily. És igen, vannak akik úgy élnek varázshatalmukkal, hogy rosszra használják. Őket elkapják és az Azkabanba küldik.

-Mi az az Azkaban?

-Varázslóbörtön. Oda kerülnek a gaztevők-mondta érzéstelen hanggal.

-És nem tudnak megszökni?-ijedt meg Lily?

-Az Azkabanból? Onnan még senki sem szabadult ki. Dementorok őrzik.

-Dementorok?

-Szörnyű lények. A félelmeinkből szereznek erőt. Ha az Azkabanba kerülsz többé nem leszel boldog ember-mondta és Lilyt kirázta a hideg.

-És mit csinálnak ezek a rossz varázslók?-kérdezte, Piton pedig sóhajtott. Tehát nem tudja elkerülni ezt a témát.

-Van egy igazán rossz varázsló, aki jó pár éve tört hatalomra. Neki nem mondjuk ki a nevét. Egy nagyon sötét varázsló, akitől mindenki retteg-nem nézett rá a lányra, inkább a távolba meredt-kínozza és megöli mindazokat akik az útjába állnak. Régen Tudodki is csak egy Roxfortos diák volt. De vannak varázslók és boszorkányok, akik arra szentelik az életüket, hogy legyőzzék őt és híveit.

-És ugye sikerrel járnak?-dadogta Lily rettegve. Piton ránézett.

-Ahogy mondtam ez a valóság. És nem egy mese. Nem tudhatjuk melyik oldal fog győzni. De a Roxfort biztonságos hely. Azt mondják Tudodki fél Dumbledoretól. Régen az egyik tanára volt neki.

-Akkor jó, azt hiszem-suttogta és kezdte úgy érezni hogy nem igazán szerencsés, hogy ilyen világban kell majd élnie.

-Nem lesz semmi gond, ne aggódj és nekünk nem kell félnünk tőle a Roxfortban. Olyan lesz, mintha nem is létezne-mosolygott és ezzel viszonylag megnyugtatta a lányt aki tovább töprengett.

-És tényleg eljön majd valaki aki elmond a szüleimnek mindent?

-Bizonyosan-bólintott Piton.

-És mikor?-kíváncsiskodott tovább.

-Mihamarabb. Még iskolakezdés előtt, hogy be tudd szerezni a tankönyveidet.

-Hol?

-Londonban, az Abszol úton. De majd az, aki eljön érted elmagyaráz mindent és meg is mutatja.

Lily felnézett az égre. A Nap a fejük felett ólálkodott. Dél körül lehetett.

-Haza kell mennem-mondta és felállt.-Holnap is eljövök és akkor tovább mesélsz?-kérdezte, miközben Piton is felpattant.

-Persze.

-Akkor szia, Perselus-mosolygott a fiúra.-Köszönöm, hogy mindezt elmondtad. Elég fura lett volna ha betoppan egy idegen a házunkba és közli velem, hogy boszorkány vagyok és elmegyek vele az Abszol útra-nevetett fel és Piton is elvigyorodott.

-Így is furcsa lesz, főleg a szüleid miatt. Majd meséld el mit szóltak.

-Mindenképp. Most már tényleg szia, holnap találkozunk ugyanitt.

-Igen-bólintott a sápadt fiú. Lily intett egyet majd elindult visszafele azon az ösvényen ahonnan jöttek.

Szóval ezt jelentette a sok furcsaság. Ő tényleg boszorkány. És a többi boszorkánynak és varázslónak külön iskolája van, ahol megtanulhatnak varázsolni. Tényleg olyan mint egy valóságos mese.

De nem hagyta nyugodni ez a Tudodki. Tényleg szörnyen gonosz lehet ha még a nevét sem szabad kimondani. De bízott Piton szavában. Hogy a Roxfortban olyan lesz, mintha nem is létezne a sötét varázsló. Kíváncsi volt, hogy mit fognak szólni majd a szülei, ha megtudják. Viszont nővére reakciójától kissé tartott. Csak remélni tudta, hogy elfogadja ezt a tényt, miszerint ő egy boszorkány és ahogy Piton mondta, a családja többi tagja viszont mugli.

Eltöprengett a fiún. Különös szerzet volt és csak annyit tudott róla, hogy szegények és neki az apja mugli, azaz Piton félvér. De egyben biztos volt. Ez a fura idegen a barátja lett.