ELSŐ RÉSZ

Fura idegen

Közeledett a szeptember, ezáltal az iskolakezdés is. Lily Evans igaz kitűnő tanuló volt, de nem szerette az iskolát. Mindig kiközösítették, emiatt magányos volt. A tankönyvek adtak neki menedéket. Nem szerették, nem barátkoztak vele. Páran féltek tőle, mert furcsa dolgokat csinált. És ezekre semmi magyarázat nem volt. Mikor öt éves volt meg akartak vele etetni zöldségeket, de ő nem kívánta, ezért rácsapott az asztalra és ezáltal minden a csilláron landolt, fent a plafonon. Vagy egyszer, nyolc körül lehetett, mikor labdázás közben egy erősebb lendülettel eldobta a gumilabdát ami közel nyolcvan métert repült, áthajítva az egész játszóteret. Nemrég, pár hónapja pedig felmászott egy magas fára, aminek letört az egyik ága, Lily pedig hat métert zuhant. Viszont ahelyett, hogy összetörte volna magát, talpra érkezett egy karcolás nélkül megúszva az esést. Szülei féltették és ők sem értették, hogyan lehet mindez. Megtiltották neki, hogy bármilyen furcsaságot tegyen. Nővére, Petúnia nagyon komolyan vette ezt a tilalmat és húga minden lépését figyelte, ami zavarta Lilyt, de kicsit örült, hogy foglalkoznak végre vele.

Szüleinek és nővérének akármennyire nem tetszettek a képességei, Lily szerette őket. Megpróbált néha szándékosan tenni valami furcsát és megtanulni, hogyan kell irányítani. Egy ilyen pillanat volt, amikor a játszótéren hintáztak. Lily jó magasra lökte a hintát aztán kecses mozdulattal kiugrott belőle és a hintától jóval messzebb két lábra leérkezett minden sérülés nélkül.

-Hagyd abba!-kiáltotta Petúnia-Mamiék azt mondták, hogy nem szabad! Megtiltották!-lassított le a hintájával, kiszállt belőle és odasétált húgához.

-Nyugi, Túni-mosolygott nyugodtan.-Látod, semmi bajom. Figyelj.

Nővére mérgesen, de kissé kíváncsian nézte, ahogy Lily letép egy hervadt virágot a mellettük lévő bokorról és a markába teszi, majd kinyújtja felé a kezét, ahonnan a virág összezárta majd kitárta szirmait.

-Látod, nem bánt téged-mondta Lily lágy hangon.

-Ne csináld!-csapott húga kezére Petúnia, Lily pedig leejtette a virágot.-Mamiék megtiltották!-ismételt.-Egyáltalán, hogyan csinálod?

-Ez egyértelmű, nem?-szólalt meg egy ismeretlen hang, Lily pedig megpördült tengelye körül és meglepődésére egy sápadt, hosszú, fekete kabátú fiú lépett ki a bokor mögül, ahonnan Lily az előbb még a virágot tépte le.

-Mi egyértelmű?-nézett rá elég furán Lily és látta a fiún, hogy kellemetlenül érzi magát.

-Az... az, hogy te egy boszorkány vagy-nyögte ki kissé hadarva. Lily pár pillanatig tágra nyílt szemekkel nézte a sápadt kis idegent majd sértetten kihúzta magát.

-Nem szép dolog ilyet mondani egy lányra-mondta és sarkon fordult, bár lábait nehézkesen emelte. Kíváncsi volt. Nem akart elmenni, érezte, hogy ez a fiú tud valamit amit ő nem. Így mikor az utánakiáltott, hogy „ne”, akkor gondolkodás nélkül megállt és nekitámaszkodott a hinta egyik oszlopának. Petúnia ugyanígy tett.

-Te...-nézett továbbra is az idegen Lilyre-te komolyan boszorkány vagy. Figyeltelek téged. De ez nem rossz dolog. Anyukám is az, én pedig varázsló vagyok-húzta ki magát. Lily csak döbbenten és némán méregette a szakadt fiút. Vele ellentétben nővére hangos kacagásban tört ki.

-Varázsló?!-nevette gúnyosan, húga pedig kissé bosszúsan figyelte-Tudom ki vagy! Az a Piton fiú, aki a Fonó soron lakik!-Lily nem tudta Petúnia honnan tud ilyesmi, a Fonó sort viszont ismerte. Szegényes része a városnak és igen sötét érzés fogja el, ha arra kell járnia. Nem szerette azt a helyet és mindig elkerülte ha tehette.

-Miért leskelődsz te utánunk?-tette csípőre a kezét Petúnia, Piton pedig állta a tekintetét, habár egyre jobban kényelmetlenül érezte magát. Hogy a helyzet miatt, vagy mert kabátban volt a tűző napon, nagy kérdés, de megpróbálta összeszedni magát.

-Nem leskelődtem, legalábbis utánad biztos nem. Te egy mugli vagy!-mondta olyan hangsúllyal, amit Lily is megvetett és fellobbant benne a düh. Fogalma sem volt mi lehet az, hogy mugli, és, hogy egyáltalán mi történt az elmúlt percekben, de egyenlőre nem érdekelte, csak, hogy elmenjenek innen és egyenlőre vége legyen ennek a beszélgetésnek.

-Gyere Lily, menjünk innen-mondta Petúnia és ellökte magát az oszloptól. Húga engedelmeskedett, de még egy ideig nézte a kővé dermedt Pitont, és biztos volt benne, hogy még látja a fiút.

-Boszorkány?! Varázsló?! Ennek a gyereknek az óvodában van a helye-dünnyögte útközben Petúnia.-És mi a ménkű az mogli vagy mi...? És miért leskelődik?

-Túni, nyugi-szólt rá Lily.

-Te csak ne beszélj! A legjobb lenne, ha többé ki se tennéd a lábadat a házból.

-Nem fogok a házban maradni egy lüke fiú miatt!-mondta határozottan.

-És tudd meg-folytatta a nővére elengedve a füle mellett a megjegyzést-Hogy mindent el fogok mondani mamiéknak!

-Túni, ne! Nem történt semmi...

-Dehogyisnem! Csináltál olyat, amit mamiék megtiltottak! Megtiltottak!-dühöngött tovább.

-Irigykedsz-mondta ki sértetten Lily de hangjában nem volt igazi megvetés.-Mert én képes vagyok ilyenekre! És ezek nem rossz dolgok! Az a fiú is mondta...

-A Piton fiúra hallgatsz inkább, mint rám?

-Túni, figyelj mi van ha igaza van?-töprengett el és a távolba meredt. Már közel voltak a házukhoz.-Mi van ha tényleg boszorkány vagyok?
-Boszorkány? Bolond vagy Lily, nem boszorkány! BOLOND!-kiáltotta, elfutott húga mellől és beviharzott a közeli házuk kapuján. Lily sóhajtott egyet. Nem szeretett veszekedni, se a nővérével, se mással. Megszokta, hogy csúfolják, de ezt a szót nehezen verte ki a fejéből. Tudta, hogy Petúnia bolondságnak tartja amit csinál, ezáltal Lilyt is, de nagyon szerette volna, ha nővére elfogadja, hogy más, mint a többi. Ez a fiú pedig tud valamit. De lehet, hogy csak kitalálta az egészet. Nem volt hozzá kedves, testvérére meg csúnyát is mondott. Mégis azt akarta, hogy lássa majd még Ezt a Piton fiút.

Mikor a házba ért, anyja és apja éppen beszélgettek a nappaliban. Petúnia nem volt velük, ami azt jelentette, hogy mégsem mondta el szüleinek a játszótéren történteket. Köszönt nekik majd felment az emeletre és belépett a lépcsővel szemközti ajtón. Közös szobája volt testvérével. Petúniának a bal, míg Lilynek a szoba jobb térfelén volt az ágya és egyéb holmijuk. Mindkettőjüknél rend volt, a bútorok majdnem ugyanott helyezkedtek el. A szoba végében egy könyvespolc volt, tele a kedvenc meséikkel. Petúnia az egyiket olvasta az íróasztala székén ülve. Húgára gondosan egy pillanatra sem nézett, és ezt Lily is elfogadta. Ő is odasétált a polchoz kiválasztani egy könyvet, megfogott egyet és lehuppant puha ágyára majd olvasgatni kezdte. Pár oldalig jutott mikor az ölébe ejtette a könyvet és ránézett nővérére.

-Nem szóltál mamiéknak-jelentette ki.

-Nem-válaszolta egyszerűen a könyvet bámulva.

-És nem is fogsz?-kérdezte félve. Petúnia egy pillanatra Lily felé nézett.

-Ígérd meg, hogy nem teszel több ilyen... ilyen...

-Túni, sokszor nem szándékosan történnek furcsaságok. Azokat nem tudom megakadályozni!

-De mamiék megtiltották...-ismételte.

-Lehet, de mondom, hogy nem tehetek róla-mondta ügyelve, a hangsúlyra, hogy ne legyen bántó.

-Azért, mert egy bolond vagy!-állt fel hirtelen a székéből, Lily meg nem bírta tovább, ő is felpattant és dühösen nézte. Ekkor kinyílt az ajtó és Mrs Evans lépett be rajta.

-Miért kiabáltok?-kérdezte.

-Mami, Lily megint azt csinálta! A játszótéren!-mutatott húgára Petúnia. Lily félve anyjára nézett aki egy ideig némán állt.

-Petúnia, nyugodj meg, Lily te pedig tartsd féken magad.

-Anya, én...-kezdett védekezni, de Mrs Evans felemelte a kezét, csendre intve.

-Csak tedd amit mondtam-sóhajtott és kiment a szobából. Petúnia magából kikelve leült székére, ami majdnem felborult és újra bújni kezdte a könyvet. Lily pedig tehetetlenül visszarakta a saját olvasmányát a polcra majd lefeküdt ágyára és gondolkodni kezdett. Meg fogja keresni a Piton fiút és magyarázatot kér tőle. Túlságosan elege van, hogy ennyire rosszul bánnak vele, ami miatt ő más. Pedig biztos volt benne, hogy szeretik őt. Csak a családja sem érti a furcsaságokat amiket ő, Lily művel. De ha megtudja, akkor biztos minden normális lesz.

Már csak két hét volt a suliig. Ami azt jelentette, hogy minél hamarabb fel kell kutatnia a fura idegent. Ezen gondolkodva aludt el. Álmában Petúnia kiabált vele. Egyfolytában azt hangoztatta, hogy Lily egy bolond, aki furcsaságokat csinál. Lily megpróbált védekezni, de mintha láthatatlan kötelek fogták volna be a száját, nem tudott válaszolni. Csak hallgatta, ahogy nővére, mindenfélét hozzávág. Majd megjelent Piton sápadt arca, ahogy azt mondja, „Te boszorkány vagy.” majd eltűnik. Aztán szülei, akik egymással szemben beszélgetnek.

-Ha így megy tovább, Lilyt meg kell vizsgáltatni-szólt az apja.

-Azt nem engedem-rázta a fejét édesanyja.

-Betty, lassan mindenkinek feltűnik körülötte, hogy nem közönséges ember.

-Persze, hogy nem közönséges!-vágta oda sértetten.

-Tudod, hogy értem. Az emberek nem tudják elfogadni, ha valaki más. Nem élheti le úgy az életét, hogy egyfolytában gúnyolják és kiközösítik.

-Adjunk neki időt. Talán féken tartja magát-mondta szomorúan anyja.

-Tizenegy éve tart mindez-sóhajtotta Mr Evans, majd minden elsötétült, Lily pedig hirtelen felült az ágyában és az órájára nézett. Fél kilenc volt. Petúnia már nem volt saját ágyában, aminek Lily kissé örült, így halogatni tudja, hogy a szemébe nézzen. Felöltözött és elhatározta, ma megkeresi Pitont.

Lement az ebédlőbe, ahol éppen édesanyja mosogatott.

-Jó reggelt, aranyom, felébredtél?-köszönt Lilynek mosolyogva.

-Igen-válaszolta és kinyitotta a hűtőt.-Többiek?

-Petúnia átment az egyik barátnőjéhez, édesapád pedig a postára-mondta, Lily pedig bólintott majd a mikróba tette virslijét amit a hűtőből vett ki és megvárta, hogy kész legyen. Utána az asztalhoz vitte, leült és enni kezdte. Anyja egy kis ideig még mosogatott majd megtörölte a kezét és leült lányával szemben.

-Figyelj, Lily, következő héten kell majd bemenni a suliba a tankönyveidért-kezdte szelíd hangon.

-Oké-bólintott teli szájjal.

-És csütörtökön meg kéne vennünk az egyéb dolgaidat is-folytatta, Lily pedig újra bólintott. Úgy érezte nem emiatt hagyta abba a mosogatást édesanyja.

-Figyelj, bogaram-nézett bele Lily gyönyörű, zöld szemeibe.

-Anyu-állta a tekintetét a lány-nem tudom. Nem tudom mi történik velem és nem, nem tudom, hogyan csinálom mindezt.

-Értem.

-Tényleg?-mosolygott Lily-Pedig én semmit nem értek-nyelt le egy falatot.

-Ez komoly dolog. Elvihetnek téged vagy bánthatnak ha látják az emberek miket csinálsz.

-Nem érdekel mit gondolnak mások rólam-mondta határozottan.

-Lehet, viszont az emberek nem foglalkoznak azzal, hogy téged mi érdekel ilyen téren.

-Mami-mondta hirtelen Lily és egy pár pillanatig néma csend telepedett a konyhára.-Lehet, hogy amit csinálok, az varázslat? Mint a mesékben?-kérdezte. Mrs Evans meghökkent majd elmosolyodott.

-Ugyan, azok csak mesék.

-De mi van ha mégis? Különben mi a magyarázat erre?-kérdezte és lenézett az asztalra. Koszos tányérja váratlanul elkezdte beszippantani a ketchup foltokat míg végül teljesen el nem tűnt. A tányér újra hófehér és tiszta volt, mint mikor megvették. Újra felpillantott ahol édesanyja döbbent arcát látta.

-Erre... biztos van valami magyarázat... de nem tehetsz ilyet nyilvánosan...-dadogta.

-Tudom-vonta meg a vállát Lily.-Elmegyek sétálni, ha az még nem tilos...

-Ne légy szemtelen, Lily. Te jó és szorgalmas kislány vagy és ne aggódj, majd minden megoldódik.

Lily bólintott és kiment az ajtón. Megcsapta arcát a hűs levegő, ami arról tanúskodott, hogy közeledik az ősz.

Tudta merre kell mennie. A Fonó sor sötét és koszos hely volt, a gyerekek nagy része félt odamenni.

Lily is így volt vele. Befordult a sarkon és azonnal tudta, hogy jó helyen van. Szegényesebb ruhájú emberek mászkáltak fel-alá, de csak kevesen. Bár fényes nappal volt és vagy harminc fok, a vörös hajú lányt mégis kirázta a hideg. Egyszerre hülyének érezte magát. Egyáltalán most mi lesz? Nem járhatja végig a házakat, hogy hol lakik a Piton fiú. És nem is várhat itt egész nap, hogy megjelenjen. Legszívesebben sarkon fordult volna, mikor meglátta. Egy boltból lépett ki a zsebébe csúsztatva egy cukorkát. Nem kellett sok, mire meglátta a lányt. Megtorpant és egy ideig farkasszemet néztek egymással. Piton ugyanolyan sápadt volt, mint egy nappal ezelőtt, fekete, válláig érő haja szemébe lógott, bő fekete kabátja pedig majdnem leért a térdéig. Miután Piton felfogta ki is áll ott, a Fonó sor elején, elindult felé. Lily továbbra is tanácstalan volt, mert nem tudta, hogy most mit is mondjon.

-Hát te mit csinálsz itt?-kérdezte Piton.

-Neked is szia-mondta kissé sértődötten Lily.-Amúgy téged kerestelek.

-Engem?-mosolyodott el a fiú.

-Gondolkoztam azon amit tegnap mondtál-utalt vissza arra a pillanatra, mikor „leboszorkányozta” a lányt.-És többet szeretnék tudni-bökte ki, Piton meg már úgy vigyorgott, mint akinek ennél szebbet és jobbat mondani se lehetne.

-Gyere, tudok egy jó helyet-intett neki, Lily pedig egy pillanatra megrémült, hogy be kell mennie Pitonék házába, de mikor látta, hogy a fiú az ellenkező irányba megy, megkönnyebbült. Követte őt. Egy kis ideig a járdán mentek, majd lefordultak egy ösvényre ami fák között ment. Lily megtorpant.

-Gyere, nincs semmi gond, szép helyre megyünk-mondta, bár Lilyt ez nem nyugtatta meg. Egy percig sem mentek mikor meghallotta a víz csobogását. A folyóhoz értek. Piton nem hazudott, nagyon szép hely volt. Egy domb lábánál álltak, pár méterre tőlük egy magas fűzfa adott árnyékot. Pár zöld levelű fa volt körülöttük, előttük pedig a folyó, ami nyolc méter széles lehetett. A folyó túlsó oldalán tisztás tátongott. A tisztás mögött pedig látszódtak a magas hegyek.

Piton leült a fűbe, Lily pedig ugyanígy tett. Egy ideig némán nézték a tájat, majd Lily a sápadt fiúhoz fordult és kinyújtotta jobb kezét.

-Lily Evans vagyok.

-Tudom-válaszolta a fiú és megrázta a lány kezét.-Én Perselus Piton.

Megint csendben ültek a fűben.

-Tényleg varázsló vagy?-kérdezte Lily. Piton bólintott.

-Te pedig tényleg boszorkány.

-De ez... ez mégis mit jelent?-értetlenkedett a lány, miközben egy kósza vörös hajtincset igazított a füle mögé.

-Azt, hogy van benned varázserő. Ez tizenegy éves korodra már nyilvánvaló. Azok pedig, akik varázserővel rendelkeznek kapnak majd egy levelet azon a nyáron mikor tizenegy évesek lesznek, vagy mikor már betöltötték azt, hogy felvették a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, amit egy bagoly hoz. Ezek után hét évig oda fog járni. Mire hetedik évét tölti ott kitűnő varázsló, avagy boszorkány lesz belőle. Nagykorúan pedig elkezdhet dolgozni-hadarta Lily pedig pislogás nélkül nézett rá.

-Hogy micsoda?

-Tudom, neked nehéz megérteni, mert sá... mugli születésű vagy-javította ki magát, és Lily nem figyelt fel a hibára, túl sok mindent nem értett akkor.

-Mik azok a muglik?-kérdezte.

-Varázstalan emberek. Mint a szüleid és a testvéred.

-És te nem vagy ilyen mugli születésű?-kérdezte.

-Én félvér vagyok-mondta rezzenéstelen arccal, bár hangjában Lily csalódottságot és szomorúságot hallott.-Anyám boszorkány, de apám mugli. Bár a mugliknak nem szabad tudnia, hogy mi létezünk, a rokonaink megtudhatják. Így apám is tisztában van azzal, hogy mifélék vagyunk. Rengeteget veszekednek, emiatt is vagyok keveset otthon. De nemsokára megjön a baglyom a levéllel és akkor tényleg elmehetek itthonról-mesélte, Lily viszont továbbra is bambán nézett.

-És mi van a mugli születésűekkel?-utalt magára.

-Valaki majd elmegy hozzátok és elmondja a szüleidnek, pontosan, hogy mennek a dolgok.

-És ha nem egyeznek bele?

-Nem lesz más választásuk. Tudni fogják, hogy jobb neked így.

-És mi ez az iskola?-értetlenkedett tovább.

-A Roxfort? Egy elrejtett helyen található, szeptember elsején, pontban tizenegykor indul a Roxfort Expressz a kilenc és háromnegyedig vágányról-szintén elrejtett hely, egy téglafalon kell keresztülmenni-és mikor odaérsz négy ház közül fognak az egyikbe beosztani. A Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár közül. Én biztos a Mardekárba jutok majd... Mindegy, a lényeg, hogy a téli és a nyári szüneten kívül pedig ott fogsz élni minden nap. Tanulni fogsz, mint az iskolában, csak varázslatokat, bájitalrecepteket és átváltoztatást. Ötödikben és hetedikben vannak vizsgák, amin az egész jövőd fog múlni, szóval érdemes tanulni, ha olyasmit szeretnél majd dolgozni amihez azoknak a vizsgáknak jól kell sikerülnie. Pont pár éve lett új igazgató, Dumledore. Azt mondják ő az egyik legnagyobb varázsló a világon. Hát nem tudom, remélem jobb mint Dippet.

-Miért?-bukott ki a kérdés Lilyn, bár még a mondóka többi részét sem dolgozta fel. Piton a kérdésre hirtelen nagyon elkomolyodott.

-Legyen egyenlőre elég annyi, hogy amíg ő volt az igazgató túl sok minden történt... szörnyű dolgok-Lilynek elég volt ennyi, félretette a témát, annyi kérdése volt, de egyet sem tudott megfogalmazni, emiatt először is elemezgette a hallottakat. Szóval ő egy boszorkány, aki majd egy boszorkányképző iskolába fog járni hét évig. Ez olyan hihetetlen volt, ahogyan hangzott.

-Hogyan tudnak elrejteni egy iskolát?-kérdezte.

-Varázslatokkal-mondta egyszerűen. Megint csend következett.

-És vannak rossz varázslók? Mert a mesékben mindig vannak rosszak, de a jók legyőzi őket-kíváncsiskodott tovább. Piton megint elkomorodott.

-Ez a valóság, Lily. És igen, vannak akik úgy élnek varázshatalmukkal, hogy rosszra használják. Őket elkapják és az Azkabanba küldik.

-Mi az az Azkaban?

-Varázslóbörtön. Oda kerülnek a gaztevők-mondta érzéstelen hanggal.

-És nem tudnak megszökni?-ijedt meg Lily?

-Az Azkabanból? Onnan még senki sem szabadult ki. Dementorok őrzik.

-Dementorok?

-Szörnyű lények. A félelmeinkből szereznek erőt. Ha az Azkabanba kerülsz többé nem leszel boldog ember-mondta és Lilyt kirázta a hideg.

-És mit csinálnak ezek a rossz varázslók?-kérdezte, Piton pedig sóhajtott. Tehát nem tudja elkerülni ezt a témát.

-Van egy igazán rossz varázsló, aki jó pár éve tört hatalomra. Neki nem mondjuk ki a nevét. Egy nagyon sötét varázsló, akitől mindenki retteg-nem nézett rá a lányra, inkább a távolba meredt-kínozza és megöli mindazokat akik az útjába állnak. Régen Tudodki is csak egy Roxfortos diák volt. De vannak varázslók és boszorkányok, akik arra szentelik az életüket, hogy legyőzzék őt és híveit.

-És ugye sikerrel járnak?-dadogta Lily rettegve. Piton ránézett.

-Ahogy mondtam ez a valóság. És nem egy mese. Nem tudhatjuk melyik oldal fog győzni. De a Roxfort biztonságos hely. Azt mondják Tudodki fél Dumbledoretól. Régen az egyik tanára volt neki.

-Akkor jó, azt hiszem-suttogta és kezdte úgy érezni hogy nem igazán szerencsés, hogy ilyen világban kell majd élnie.

-Nem lesz semmi gond, ne aggódj és nekünk nem kell félnünk tőle a Roxfortban. Olyan lesz, mintha nem is létezne-mosolygott és ezzel viszonylag megnyugtatta a lányt aki tovább töprengett.

-És tényleg eljön majd valaki aki elmond a szüleimnek mindent?

-Bizonyosan-bólintott Piton.

-És mikor?-kíváncsiskodott tovább.

-Mihamarabb. Még iskolakezdés előtt, hogy be tudd szerezni a tankönyveidet.

-Hol?

-Londonban, az Abszol úton. De majd az, aki eljön érted elmagyaráz mindent és meg is mutatja.

Lily felnézett az égre. A Nap a fejük felett ólálkodott. Dél körül lehetett.

-Haza kell mennem-mondta és felállt.-Holnap is eljövök és akkor tovább mesélsz?-kérdezte, miközben Piton is felpattant.

-Persze.

-Akkor szia, Perselus-mosolygott a fiúra.-Köszönöm, hogy mindezt elmondtad. Elég fura lett volna ha betoppan egy idegen a házunkba és közli velem, hogy boszorkány vagyok és elmegyek vele az Abszol útra-nevetett fel és Piton is elvigyorodott.

-Így is furcsa lesz, főleg a szüleid miatt. Majd meséld el mit szóltak.

-Mindenképp. Most már tényleg szia, holnap találkozunk ugyanitt.

-Igen-bólintott a sápadt fiú. Lily intett egyet majd elindult visszafele azon az ösvényen ahonnan jöttek.

Szóval ezt jelentette a sok furcsaság. Ő tényleg boszorkány. És a többi boszorkánynak és varázslónak külön iskolája van, ahol megtanulhatnak varázsolni. Tényleg olyan mint egy valóságos mese.

De nem hagyta nyugodni ez a Tudodki. Tényleg szörnyen gonosz lehet ha még a nevét sem szabad kimondani. De bízott Piton szavában. Hogy a Roxfortban olyan lesz, mintha nem is létezne a sötét varázsló. Kíváncsi volt, hogy mit fognak szólni majd a szülei, ha megtudják. Viszont nővére reakciójától kissé tartott. Csak remélni tudta, hogy elfogadja ezt a tényt, miszerint ő egy boszorkány és ahogy Piton mondta, a családja többi tagja viszont mugli.

Eltöprengett a fiún. Különös szerzet volt és csak annyit tudott róla, hogy szegények és neki az apja mugli, azaz Piton félvér. De egyben biztos volt. Ez a fura idegen a barátja lett.